Egy nemzetközi tudományos tanácsadói kör részvételével megalakult a Pannonhalmi Ökumenikus Munkacsoport, amely támogatást nyújt a településen rendezendő 2023-as konferencia szervezésében - jelentette be a pannonhalmi főapát pénteken a szinodalitás lehetőségeiről rendezett nemzetközi tapasztalatcserén.
Hortobágyi T. Cirill hozzátette, a főapátság “két pápától megerősítve és bátorítva” kiemelt küldetésének látja, hogy szolgálja és erősítse Magyarországon az ökumené ügyét a testvéregyházakkal. A főapát elmondta, a felkért tanácsadói kör hozzájárul ahhoz, hogy a pannonhalmi ökumenikus szimpóziumok sorát európai horizonttal és tudományos mélységgel szervezzék meg.
Hortobágyi T. Cirill kiemelte, hogy a katolikus egyházban egy jó ideje az egyház szinodális útja az egyik legfontosabb téma, majd Ferenc pápát idézve hozzátette: “az egyház úton van, és kell, hogy együtt haladjon, együtt minden Krisztusban hívő jószándékú emberrel, felekezeti különbségtétel nélkül”.
A főapát szólt arról is, a konferencia témaválasztása – “tevékeny részvétel a közösségben” – arra utal, hogy a szinodalitásnak lehet ökumenikus értéke. Együtt kell haladni a különbözőségekben, hogy az egyházak minél több embert tudjanak bevonni “fontos döntésekbe, az élet elrendezésébe, Isten akaratának megtalálásába és felismerésébe” – mondta.
A Pannonhalmi Főapátság konferenciáján előadást tartott többek között Mario Grech bíboros, a püspöki szinódus főtitkára, Musa Panti Filibus érsek, a Lutheránus Világszövetség elnöke és Job Getcha pizidiai metropolita, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus által az Egyházak Ökumenikus Tanácsához delegált állandó küldöttség vezetője.