A rendőrség Országos Szolgálati Pisztoly Lőversenyét szeptember 10-én, Ravazdon a Magyalosi Lőtéren rendezte a meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Három egyéni és egy csapatpályán mutatták meg tudásukat a versenyzők és a csapatok, vermégyénk rendőrei pedig kiemelkedően szerepeltek.
A színvonalasan megrendezett, remek időjárási körülmények között a rendőrség állománya ismét bizonyította, hogy rendőrei felkészültek, és versenyhelyzetben is megállják a helyüket.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományból „Összesített csapat kategóriában” és „Csapat kategóriában” is első helyezést ért a Kiss Tivadar százados, Kovács Balázs hadnagy, Korom Csaba Bence zászlós, Horváth Helga főtörzsőrmester alkotta csapat, felkészítőjük Jandl Róbert főtörzszászlós volt.
„Polgári ruhás kategóriában” Kovács Balázs hadnagy, „Szolgálati öltözetű kategóriában” pedig Korom Csaba Bence szerezte meg az első helyet.
Részletes eredmények:
Összesített csapat kategóriában:
Győr-Moson-Sopron VMRFK
Csongrád-Csanád VMRFK
Borsod-Abaúj-Zemplén VMRFK
Csapat kategóriában:
Győr-Moson-Sopron VMRFK
Csongrád-Csanád VMRFK
Hajdú-Bihar VMRFK
Női kategóriában:
Kovács Boglárka r. főhadnagy Pest VMRFK
Bálint Nikoletta r. őrmester Csongrád-Csanád VMRFK
Békési Gyöngyi r. őrmester Hajdú-Bihar VMRFK
Nyílt bevetési ruházatú kategóriában:
Batki György r. alezredes Heves VMRFK
Nándori Árpád r. zászlós Csongrád-Csanád VMRFK
Illés Gábor r. őrnagy Budapesti Rendőr-főkapitányság
Polgári ruhás kategóriában:
Kovács Balázs r. hadnagy Győr-Moson-Sopron VMRFK
Dőry Asztrik r. őrmester Borsod-Abaúj-Zemplén VMRFK
Bús András r. zászlós Csongrád-Csanád VMRFK
Szolgálati öltözetű kategóriában:
Korom Csaba Bence r. zászlós Győr-Moson-Sopron VMRFK
Debreceni Zoltán r. őrmester Budapesti Rendőr-főkapitányság
Sudár Attila r. főtörzsőrmester Somogy VMRFK
Forrás és fotó: Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség