Futótűzként terjedt a hír, hogy november 13-án eltűnt egy hatéves kislány egy Pér melletti tanyáról. Több százan vettek részt a keresésében, Győrből a Városrendészet és a Mezőőri és Parkőri Szolgálat munkatársai is. Szollinger Péter rendésszel, helyszínparancsnokkal beszélgettünk, aki vasárnap este már civilként is csatlakozott a kutatáshoz.
Minden úgy zajlott a Szollinger családban november 13-én is, mint egy átlagos vasárnapon. Már mindenki pihenőre tért, amikor a családfőt, Pétert telefoncsörgés verte fel első álmából:
„Egy gyermekkori barátom hívott, s rögtön tudtam, hogy valami rendkívüli történt, mert nem szokott ilyen későn keresni. Dávid elmondta, hogy eltűnt egy hatéves kislány a Pér mellett lévő Kámváskúti dűlőn található tanyáról, már nagy erőkkel keresik a rendőrök, polgárőrök, tűzoltók, kutató-mentő egységek, civilek, felsorolni is nehéz mennyien. Mondta, hogy harmadmagával ő is elindul segíteni, csatlakozzak, ha úgy gondolom. Akkor persze már meghoztam magamban a döntést, így azonnal készülődni is kezdtem, amiben feleségem volt a segítségemre. Tudtam, hogy abban a ködös, nyirkos időben nekünk sem lesz könnyű, nem még mi lehet a pici lánnyal…”
Péter egyébként mielőtt a Városrendészet állományához csatlakozott volna, közel 10 évig rendőrként teljesített szolgálatot. Sokáig a Készenléti Rendőrség kötelékében volt – ahogy több, jelenleg is a városrendészetnél dolgozó kollégája is – ahol a csapaterős tevékenységeket igénylő szolgálati feladatokat is elláttak. Ebben pedig beletartoznak a kutatási–, zárási–, és a tömegkezelési feladatok is. Ahogy fogalmazott: A rengeteg tapasztalat, képzés és tudás, amit ott elsajátítottunk, ebben a helyzetben nagy előnyt jelentett.
„Amikora barátainkkal megkezdtük a keresést, úgy voltunk vele, hogy bárhol lehet a kislány. Az járt az én fejemben is, hogy mégiscsak egy hatévesről van szó, aki hamar elfárad, megijed, leül valahova és várja a szüleit. Ennek fényében azokon a helyeken kezdtük el keresni, ahol fizikailag egy felnőtt ember nehezen jut át és be, vagy amit esetleg a rendőrségi, hőkamerával felszerelt drón nem lát. A vízelvezető árkon keresztül, a közeli erdőt, a bokrok alját, a fák tetejét egyaránt átvizsgálva erőt, energiát nem spórolva kutattuk át a telek közeli részeit egészen éjjel 2 óráig. Ekkor teljesen leszállt a köd, már az orrunkig is alig láttunk, a lámpa fénye elveszett a ködfátyolban. Feladtuk és bevillant, a „holnap dolgoznom kell, szükségem van egy kis pihenésre” érzése is. Hazamentünk, nekem 3 órát sikerült aludnom, amikor szólt az ébresztő…”
Szollinger Péter hétfőn reggel tehát szolgálatra jelentkezett a Városrendészetnél. A nap azonban egy rendkívüli eligazítással kezdődött, amelyet Miletics Mór, a Városrendészet Győr szakmai igazgatója tartott a szolgálatban lévő állománynak.
„A szakmai igazgatónk elmondta, dr. Dézsi Csaba András polgármester hívta őt nemrég, és arra kérte, hogy a teljes napi létszámot, a Mezőőr és Parkőri szolgálat szolgálatban lévő állományát és a rendelkezésre álló technikai eszközöket összeszedve mindenkit irányítson a Pér melletti helyszínre és segítsük a rendőrség és a keresők munkáját.
Mivel azon a környéken is helyismerettel rendelkezem, így a kutatásban résztvevő Városrendészek parancsnokának a szakmai igazgató engem nevezett ki. Kérte, hogy a megfelelő türelemmel, elszántsággal és alapossággal segítsük a keresést, hogy az eredményes legyen. Kijelentette, hogy bármire szükségünk van, azt ő biztosítja majd a számunkra.”
A kinevezett helyszínparancsnok azt is elmondta, hogy őszintén örült neki, amikor meghallotta, dr. Dézsi Csaba András polgármester mire kérte őket. Hiszen ez arról biztosította, hogy a városvezető hozzáértéssel és gondossággal felismerte, hogy most a legfontosabb az eltűnt kislány megtalálása, ezért oda vezényel mindenkit, mert semmi sem lehetett olyan fontos, mint megtalálni a hosszú-hosszú órák óta eltűnt kislányt.
„Amikor megérkeztünk, meglepődve láttuk, hogy már a forgalmat is irányítani kell, annyian érkeztek, hogy segítsenek. A parkolóban több mint 100 autó állt… Példátlan volt ez az összefogás!”
Összesen egyébként 8 fő, 5 járművel érkezett meg elsőként a helyszínre, s úton volt még 15 munkatársuk is. A rendőrséggel folytatott egyeztetést követően a Péter által vezetett csapat is megkezdte a kutatást, voltak akik gyalogosan, míg mások autóval járták a kijelölt területet. Körülbelül 1 órányi kutatás után jött a hír a rendőrségi rádión, amit mindenki várt: megtalálták a kislányt, él, nincsenek sérülései. „Akkor ott, ennél jobb hírt nem kaphattunk volna, nagy kő esett le a szívűnkről!”
Péter őszintén bevallotta: Aznap este mikor a kislányt nem találták, már minden megfordult a fejükbe. Találgatták, hogy vajon mi történhetett? Vajon mi járhat egy hatéves fejében? A legjobb forgatókönyvtől a legrosszabbig mindent lepörgettek gondolatban, ami ilyenkor teljesen érhető. Főleg, ha édesapákról, édesanyákról van szó. A féltés az eltűnt kislány felé és féltés haza, a békésen alvó édesgyermek felé… A szívbe maró gondolat, hogy „mi lenne, ha…”
Szollinger városrendész gondolata hétfőn már nem kalandozhatott az otthonlévők felé, nem gyárthatott teóriákat, hiszen helyszíni parancsnokként felelős volt az ott beosztott emberek biztonságáért, a felszerelés megóvásáért, a kutatás legmagasabb fokú, legprecízebb kivitelezéséért. Az alaposságot mindvégig szem előtt tartva persze reménykedett a társaival, hogy jó vége lesz ennek a rémálomnak. Ahogy tette ezt minden kereső.
„Meg kell említenem a rendőrség munkájának profizmusát. Annak ellenére, hogy nem ők találták meg a kislányt, a lehető legtöbb élő erőt a helyszínre vezényelve, a legmodernebb technikával felszerelve szünet nélkül, az eltűnés kezdetétől keresték a kislányt. Nagyban megkönnyítette a munkát, hogy a nagy felbontású kamerával, hőkamerával felszerelt drón, nagy területet tudott átnézni és hiteles információkkal szolgálni, így a keresési területeket jelentősen leszűkítette. Ebből is látszik, hogy nem csak a közlekedési szabálysértések kiszűrésére és ezzel a balesetek megelőzésére alkalmazzák a drónt, hanem egy esetleges kutatásnál is jó szolgálatot tesz… Az időjárás az éjszaka folyamán nem volt kedvező a sűrű köd miatt. Biztos vagyok benne, hogy ha jobbak a látási viszonyok már éjjel megtaláljuk a kislányt. A reggeli órákban megszűnt a ködfátyol, ezért tudott a siklóernyős is felszállni biztonságosan. Az pedig tény, hogy sajnos a drón ködben nem túl hatékony.” – emelte ki a társszerv munkáját, ahogy arról is szólt: ilyen esetben sokat segít a közösségi média, hiszen gyorsan terjedt a segítségkérés és az információk is megfelelően áramoltak.
Nyilván nem mehetünk el amellett sem, hogy egykori rendőrként, jelenlegi Városrendészként és persze édesapaként mit javasol: miként lehet elejét venni az ilyen nem kívánt, szívet-lelket és idegrenszert is megviselő kalandoknak?
„Szerintem a példamutatás a legfontosabb! Ilyen helyzet bárkivel előfordulhat, úgy gondolom, a szülőket okolni nem túl célravezető. Abban már biztosak lehetünk, hogy többször az életük során ezt a hibát nem fogják elkövetni. A fiamnak elsőként én is azt fogom megtanítani, hogy elmondja, ha kérdezik: hogy hívják, kik a szülei és hol lakik.”
Hasznos ötleteket is adott, amelyek otthon, mindenki számára kivitelezhetőek: Varrjuk bele a gyermek kabátjába, cipőjébe, zsebébe egy cetlire rögzítve az adatait, és a szülők elérhetőségét. Persze sose legyen rá szükség, de ha egyszer mégis, akkor segíthet, ahol a rengeteg modern eszköz is, mint például a GPS-es karóra, vagy az okostelefonos nyomkövetés.
„A karácsonyi forgatagban is hamar elveszhet egy gyerek. Volt már rá példa, hogy segítettünk a városban 1-1 közelben kóricáló gyerek szüleit megkeresni, vagy fordítva.” – mesélte Péter, majd nagyon határozottan kijelentette:
„Nagyon fontos, hogy a gyermekekkel értessük meg, hogy a rendőr nem rossz ember, s ne ijesztegessük őket azzal, hogy ha rosszul viselkedik, akkor elviszi a rendőrbácsi, rendőrnéni! Ez egy ostoba fenyegetőzés, amit sok szülő alkalmaz. Abba viszont nem gondolnak bele, hogy később gátlásokat szül a gyerekben és esetleg előfordul, hogy nem lesz bizalma az egyenruhások felé és nem lesz nyitott hasonló esetben, mint a mostani szerencsésen végződő eltűnés volt.” – zárta Szollinger Péter, aki társaival együtt biztosan soha nem felejti el ezt a bevetést.