Száztíz éve, 1914. augusztus 19-én született Baróti Lajos labdarúgó, legendás mesteredző, szövetségi kapitány.
Baróti Lajos 1914. augusztus 19-én Baróton (ma Baraolt, Románia) látta meg a napvilágot. Édesapja Kratofil Dezső matematika-fizika szakos pedagógus, Dezső nevű testvére, aki szintén Barótira magyarosított, irodalomtörténész volt.
1928-ban kezdett futballozni a Szegedi AK (1936-tól Szeged FC) együttesében, és tizennyolc évig ennél a csapatnál maradt. 1935-ben a budapesti nyári főiskolai világbajnokságon a győztes csapat tagja volt, 1941-ben bajnoki bronzérmes lett a Szeged FC-vel. Jobbfedezetként 1939-ben és 1941-ben egy-egy alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban olyan társakkal, mint Sárosi György és Zsengellér Gyula. 1946-ban a Győri ETO csapatában játszott még két évig, amikor lábsérülés miatt abba kellett hagynia a labdarúgást.
Még aktív pályafutása alatt jogi tanulmányokat folytatott Szegeden, ahol 1940-ben abszolutóriumot szerzett. A Testnevelési Főiskolán 1947-ben edzői, majd 1956-ban szakedzői diplomát kapott, 1957-ben mesteredző lett.
1948-ban, visszavonulása után vette át addigi csapata, a Győri ETO edzéseinek irányítását.
1952-ben a Budapesti Postás csapatánál dolgozott, 1953-tól a Budapesti Vasas SC edzéseit vezette. Első jelentősebb sikereit itt érte el: az angyalföldi klubbal 1955-ben megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát, 1956-ban és 1957-ben a Közép-európai Kupát, s 1957-ben megszerezték a Vasas első bajnoki címét.
Barótit 1957-ben nevezték ki a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává, a nemzeti együttest 1957 végétől 1966 nyaráig, majd 1975-től 1978-ig irányította. A válogatott ez idő alatt négyszer (1958, 1962, 1966, 1978) jutott ki a világbajnokságra,
az 1960-as, római olimpián bronzérmet szerzett, 1964-ben a tokiói olimpián a dobogó felső fokára állhatott fel, ugyanebben az évben bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon.
Szövetségi kapitányságának talán legemlékezetesebb, legendás mérkőzése az 1966-os angliai világbajnokság csoportmérkőzése volt, amikor a válogatott sziporkázó játékkal 3-1-re megverte a sorozatban kétszer világbajnoki címet szerzett, 13 vb-meccsen veretlen brazilokat.
1967-ben az Újpesti Dózsa SC vezetőedzőjévé nevezték ki, a csapattal három alkalommal nyert bajnokságot (1969, 1970, 1971), kétszer Magyar Népköztársasági Kupát (1969, 1970). Ebben az időszakban klubcsapatából tizenkét-tizenhárom játékost hívtak meg a válogatottba, köztük olyanokat is, akik a Megyeri úton nem fértek be a kezdő tizenegybe. 1971-ben egy évig a perui válogatott szövetségi kapitánya volt, majd visszatért a Vasashoz, amellyel 1973-ban újra sikerült megnyernie a Magyar Népköztársasági Kupát.
1975 és 1978 között ismét a válogatott kispadján ült, és kijuttatta a csapatot az 1978-as világbajnokságra. Az 1977-es interkontinentális pótselejtezőn a válogatott itthon 6-0, idegenben 3-2-re győzte le a bolíviai csapatot, a siker után megint felharsant a szurkolók “Lajos bácsi, köszönjük” kórusa. 1979-ben rövid ideig az osztrák Wacker Innsbruck együttesének edzéseit vezette, a csapattal Osztrák Kupát nyert, majd 1980 és 1982 között a Benfica vezetőedzőjeként háromszor (1980, 1981, 1982) szerzett portugál bajnoki címet. Ezután vonult vissza az edzőségtől, klubedzőként 439 bajnoki találkozót jegyzett.
Az 1960-as, 1970-es években tagja volt az UEFA technikai bizottságának. Az Újpesti Dózsa 1975-ben örökös tagjává választotta, 1989-től a Magyar Labdarúgóedzők Testületének tiszteletbeli elnöke volt. 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét és a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület Gerevich Aladár Emlékérmét vehette át. 2000-ben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) életműdíjat, fair play-díjat adományozott neki. 2000-ben örökítette meg kézlenyomatát és aláírását az utókor számára a Magyar Sportcsillagok Falán.
2001-től a Nemzeti Labdarúgó Akadémia tanácsadó testületének tagjaként a magyar labdarúgó-utánpótlás elhivatott támogatójaként is dolgozott. 2003-ban a nevét viselő hazai fair play egyesület megalapította a Baróti Lajos Magyar Fair Play Díjat. 2001-ben Bay Béla-díjat, 2004-ben Magyar Örökség-díjat kapott, 2009-ben posztumusz neki ítélték a szegedi labdarúgás díszpolgára kitüntetést.
Baróti Lajos 117-szer ült a nemzeti csapat kispadján, nála többször senki sem irányította a válogatottat, mérlege 62 győzelem, 27 döntetlen és 28 vereség. Szövetségi kapitányként olyan játékosokat hívott meg a nemzeti tizenegybe, mint Albert Flórián, Bene Ferenc, Farkas János, Gelei József, Géczi István, Göröcs János, Ihász Kálmán, Mathesz Imre, Mészöly Kálmán, Novák Dezső, Nyilasi Tibor, Rákosi Gyula, Sárosi László, Sipos Ferenc, Solymosi Ernő, Szentmihályi Antal, Törőcsik András, Varga Zoltán, Zombori Sándor.