Nem volt még tizenkilenc éves, amikor bemutatkozott a magyar válogatottban, ám ekkor már bajnoki aranyérmesnek mondhatta magát az ETO-val, azzal a klubbal, amelyben nevelkedett, és ahonnan Németországba szerződött még tiniként. A zöld-fehérek akadémiájának egyik legnagyobb büszkesége jelenleg a dunaszerdahelyi DAC csapatkapitánya, és ha minden jól alakul, tervei szerint egy topbajnokságban is pályára léphet majd. A még mindig csak 24 éves Kalmár Zsolt alig várja az idény folytatását.

– Beletanult már az apukaszerepbe?
– Igen, így lassan nyolc hónappal azután, hogy gyarapodott a család, azt mondhatom, hogy megállom a helyem. Tavaly szeptemberben született meg a kisfiam, Noel, azóta ő nálunk a világ közepe, én is kiveszem a részem a napi feladatokból. Egyébként pedig a vírus okozta kényszerszünetben elvégzem azokat az edzésgyakorlatokat, amiket előírtak számunkra. Nem jó így foci nélkül, de első az egészség, ha választanom kell a család biztonsága és a „mindenáron futball” között, akkor a szeretteim a fontosabbak. Eljön az ideje annak is, amikor újra játszhatunk, de egyelőre nincs információnk arról, hogy pontosan mikor. A tabella harmadik helyéről folytathatnánk a szezont. Korábban egy új szerződésajánlatnál is mások voltak vagy lettek volna a szempontok, most már úgy döntök a jövőben, hogy abban a családé a kiemelt szerep.

– Apropó, szerződés. A DAC egyfajta ugródeszka egy erősebb bajnokságban szereplő klubhoz?
– Jól érzem magam Dunaszerdahelyen, nem véletlenül választottam ezt a klubot, és akkor váltanék, ha nagyon jó ajánlat érkezne. Természetesen a klubom sikerei mellett az is motivál, hogy egy erősebb bajnokságba igazoljak, ezért is dolgozom keményen. Gyerekkoromban a spanyol bajnokságról álmodtam, elképzeltem, hogy egyszer majd ott lépek pályára. A La Liga számomra a futball csúcsa, szerencsém volt a válogatottban olyan világklasszisok ellen pályára lépni, mint Cristiano Ronaldo, vagy amikor Horvátországgal meccseltünk, akkor a szintén aranylabdás Luka Modric és Ivan Rakitic. Ők Spanyolországban is a legnagyobb sztárok közé tartoztak. Nem lenne rossz hétről hétre ilyen klasszisok ellen játszani. Persze egy bajnoki cím a DAC-cal szintén hatalmas öröm lenne. A Győrrel már átélhettem ilyen pillanatokat 2013-ban, amikor a Fradi elleni győzelem után aranyérmesek lettünk, felejthetetlen élmény volt, ilyenekre ki ne vágyna…

– A tavalyi éve felemásra sikerült, gondolok itt arra, hogy jól szerepeltek a DAC-cal a szlovák élvonalban, Kalmár Zsolt neve ott volt a létező összes All Star-csapatban, aztán az új idényben sérülések miatt hosszú időt ki kellett hagynia.
– Kezdem a rosszabbal, augusztusban jött egy térdprobléma, ami miatt műteni kellett, felépültem, de a Puskás-stadion avatóján, az Uruguay elleni válogatott mérkőzésen eltört a lábam.

– Horrorsérülésnek látszott a televízión keresztül, a lassítások után, teljesen kifordult a lábfeje és úgy is maradt.
– Hallottam a roppanást és nagy fájdalmat éreztem. Egyből gondoltam, hogy eltört a bokám. Szerencse, hogy műteni nem kellett. A legtöbb játékos nem nézi vissza videón, ha súlyos sérülést szenved, hát én megtettem, és már attól elkezdett újra fájni. Nem ajánlom senkinek, hogy rákeressen a YouTube-on. Ezt megelőzően hihetetlenül szép siker volt, hogy a második helyen zártunk a bajnokságban, nekem is jól ment a játék, huszonkilenc meccsen nyolc gól mellett öt gólpasszt is adtam, ezt nemcsak a szurkolók és a média ismerte el, hanem a csapattársak és a szakmai stáb is. Az új idény elején csapatkapitánynak választottak.

– Nehezen tudok felemelőbb érzést elképzelni, mint amikor egy magyar fiú vezeti ki a szlovák élvonal magyar csapatát, a Dunaszerdahelyt egy telt házas meccsre.
– Kapitánynak lenni megtiszteltetés és büszkeség. Hátborzongató az egész, rengetegen szurkolnak nekünk, Győrből is sokan járnak át a meccseinkre. Megsokszorozza az erőnket, elszántságunkat, amikor a mérkőzések előtt több ezer ember énekli a klub himnuszát. Megszólal a „Nélküled”, és azt érzi az ember, hogy nem tizenegy, hanem tizenkét játékos rohamozza az ellenfél kapuját. Ha ehhez még győzelem és gól is társul, az leírhatatlan. Soha nem fogom elfelejteni, amikor gólt szereztem a Slovan ellen és nyertünk ellenük a mi stadionunkban.

– Tavasszal visszatért, és reménykedhetett abban, hogy a válogatottal kiharcolják a részvételt az Európa-bajnokságon. Egyelőre ez is várat magára.
– Sajnos a 2016-os Eb-keretből kimaradtam, érthető, hogy emiatt csalódott voltam. Szurkoltam a fiúknak, és csak erősödött bennem az az érzés, hogy én is ott legyek a nemzeti csapattal egy világversenyen. Az esélyünk megvan a kijutásra, élni kell vele.