Sok nagyszerű pillanatot, remek eredményeket és magyar sportsikereket is hozott a budapesti rendezésű vizes világbajnokság. A legszebb és legmeghatóbb pillanatot azonban talán ma este kaptuk, mi szurkolók.

S talán nem csak a szurkolók, hanem a sportszakma is, hiszen olyan emberi pillanatnak lehettünk tanúi akár a helyszínen, akár ma kamerák segítségével szinte bárhol, amely örökké beívódik a szívekbe. Érzelmekkel teli pillanatokban egyebként sem fukarkadott a mostani világesemény.

Milák Kristóf zsenialitását eddig is tudtuk, de amit a srác most művelt, igazolta, hogy tényleg a legnagyobbak között van, s ki tudja még, hol van számára a csúcs?

A „mi fiúnk” Szabó Szebasztián is megmutatta, egyre komolyabban kell vele számolni, hiszen a Győri Úszó SE kiválósága újabb elképesztő egyéni csúcsot repesztve, a dobogóról éppen csak lemaradva negyedik helyen zárt az 50 méteres gyorsúszás világbajnoki döntőjében.

Megkönnyeztük bizony Gálicz Péter 25 kilométeren szerzett bronzérmét is, hiszen láttuk: micsoda teljesítmény volt ez a fiatal sráctól! Róla is hallunk még, szinte biztos!

Sokakat megrázott az a drámai esemény, amikor Anita Alvarezt, az amerikaiak többszörös olimpiai érmes szinkronúszóját edzője, Andrea Fuentes hozta fel a medence mélyéről. A szakember ösztönösen és gyorsan cselekedett, tudta, hogy versenyzője élete múlhat a döntésén. A mebgrázó és egyben csodálatos képsorok bejárták a világsajtót, hiszen megmutatták: egymásért vagyunk, egymásért dolgozunk, csak együtt sikerülhet. Vagy éppen azt, hogy ahogy Alvareznek a medence aljáról is volt visszaút, hogy sokaknak van visszaút a legijesztőbb helyzetből is, de csak akkor, ha számíthatunk valakire.

Elvarázsoltak minket a vizilabdás magyar lányok, hiszen a 2013-as barcelonai bronzérem után esély nyílt arra, hogy érmet szerezzenek, sőt, annyira jól játszottak, hogy 2005 után ismét vb-döntőt játszhattak, ismét az amerikaiak ellen. Faragó Tamás tanítványai akkor győzni tudtak, s aranyéremmel térek haza Ausztráliából.

Bíró Attila lányai hazai közönség előtt “csak” az ezüstérmet szerezték meg, de ugyanolyan szépen csillog ez is, mint az arany. Nyilvánvaló, egy sportolónak ezt nem lehet megmagyarázni főleg most még nem, de mi szurkolók és a szakemberek is tudják: hatalmas dolog volt ez a hölgyek és a szakmai stáb részéről is. Le a kalappal mindenki előtt aki kivette részét a sikerből és a magyar ezüstből.

A legmeghatóbb és talán a legemlékezetesebb pillanata a döntőnek, s talán az egész vb-nek mégsem a lányokhoz, hanem a tulajdonképpen a világbajnoki döntőt elbukó Bíró Attila edzőhöz és a kisfiához fűződik.

Ahhoz a szeretetteljes apa-fiú kapcsolathoz, amely vélhetően könnyet csalt sok-sok szempárba, s nem csak Magyarországon. Apa és fia szinte hangtalanul vígasztalta egymást, a kisfiú kulcsoló karjai kapaszkodtak apukája nyakába, hiszen neki nem a mester volt ott a medence szélén, hanem az apa, aki akkor is a legnagyobb hős, ha most éppen szomorú volt. Hol lehet a legjobb helyen egy kislegény, mint az édesapja karjában, s hol szűnhet meg leginkább a világ egy apa számára, mint amikor ölébe ülteti a fiát és a szemébe néz?

Bíró Attila edzőként és apaként is jelesre vizsgázott ezen a világbajnokságon. Mert megmutta mindenkinek: a legfontosabb az életben a szülő és a gyermek szeretetteljes kapcsolata. A legfontosabb érmet pedig úgyis gyermekeink akasztják a nyakunkba ha majd közeleg a búcsú…

Ezüstérmes lett a női vízilabda válogatott