Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból cikksorozatot indítottunk, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen diadal hőseit. Molnár Péterre alapvetően kiegészítő emberként számított a Pintér Attila által vezetett szakmai stáb a 2012–13-as idényben.
A révkomáromi születésű kapusnak nem volt egyszerű dolga, hiszen a klublegendát, Szasa Sztevanovicsot kellett volna kiszorítania a kezdő tizenegyből. „Második számú választás voltam Szasa mögött. Ilyen kiváló kapus mögött sok esélyem nem volt védeni. Igyekeztem mindig tanulni tőle, ellesni egy-két technikai megoldást. Rendkívül jó kapusedzővel, Tőkés Lászlóval dolgozhattam együtt. A csapatot remek játékosok alkották, akik éhesek voltak a sikerre. A magyar és a külföldi futballisták között is kiváló volt a kapcsolat, nagyon jól kijöttünk egymással a pályán és azon kívül is” – mesélte Molnár Péter.
A 39 esztendős korábbi kapus szerint minden meccsen önbizalomtól duzzadva léptek pályára a győriek a 2012–13-as szezonban.
„Ahogy haladt a szezon, és nyertük a mérkőzéseket, úgy nőtt az étvágyunk is a sikerre. Többször telt ház előtt léphetett pályára a csapat itthon, ami óriási erőt adott nekünk. Gyönyörű látványt nyújtott az ETO-stadion, amikor tele volt szurkolóval” – tette hozzá Molnár Péter, aki Sztevanovics sérülése miatt aztán az idény legfontosabb mérkőzésen jutott szóhoz.
A bajnoki címről döntő, Ferencváros ellen hazai rangadón csereként lépett pályára. A beállását követően óriási bravúrokat mutatott be, a védései nagyban hozzájárultak, hogy az ETO 1–0-ra megnyerje a mérkőzést, és bebiztosítsa az aranyérmét.
„Szasa a félidőben cserét kért sérülés miatt, és nekem kellett beállnom. Emlékszem, mosolyogva végeztem a bemelegítést. Éreztem, hogy eljött az én időm. Teljesen nyugodt voltam, de persze dolgozott bennem az adrenalin. Szerencsére nem kaptam gólt, és egy-két védéssel hozzá tudtam járulni a sikerhez. Ami a mérkőzés lefújása után történt, az őrületes volt. A szurkolók egyből befutottak a pályára. Egy perc alatt alsónadrágban találtam magam, annyira gyorsan leszedték rólam a felszerelésemet. A szurkolók és a játékosok egymást ölelgették, közösen énekeltünk, nevettünk és sírtunk örömünkben. Még most is libabőrös leszek, ha ezekre a pillanatokra gondolok. Utána még az öltözőben, a medencében és a városban is ünnepeltünk. Felejthetetlen emlék marad” – árulta el Molnár Péter, aki idehaza később a Paks és a Siófok színeiben védett.
Immáron négy éve a Puskás Akadémia NB III.-as és U19-es csapatánál dolgozik kapusedzőként.
„Próbálom átadni a pályafutásom során gyűjtött tapasztalatokat és tanultakat a fiataloknak. Szeretnék tanulni és olyan edző lenni, aki segíti a gyerekeket a fejlődésben. De nemcsak jó kapusokat, hanem jó embereket is szeretnék nevelni” – fogalmazta meg a céljait Molnár Péter.