Átalakult csapattal indul harcba a trófeákért az Audi ETO

Nagy Roland Fotó: MekliZ Fotó
2024.08.24. 09:07

Az utóbbi évek hagyományait folytatva, nyilvános edzéssel kezdte meg az új idényt az Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A szakmai stábnak mindössze két hét áll rendelkezésére, hogy bajnoki rajt és a tétmérkőzések sora előtt megfelelő formába hozza a Bajnokok Ligájában címvédő együttest.

A keret alaposan átalakult, hét játékos távozott, hatan pedig érkeztek Győrbe. Nehezíti Per Johansson vezetőedző dolgát, hogy a munkát csonka kerettel tudta elkezdeni, hiszen az érkezők sem egyszerre csatlakoztak a kerethez, sőt az olimpia miatt több játékos extra pihenőt kapott. Az első közös gyakorláson nem volt ott a pihenőjét töltő Linn Blohm, Kari Brattset Dale, Veronica Kristiansen és Estelle Nze Minko sem, ők később csatlakoznak majd a társakhoz. Fodor Csenge nyolcadik idényét kezdi az ETO játékosaként.

„Tizennyolc évesen sétáltam be először ebbe az öltözőbe, most pedig huszonöt évesen teszem ezt, furcsa kimondani, hogy az ETO-ban eltöltött idő alapján a legrutinosabbnak számítok a csapatban. Ennek a társaságnak az emberi oldala fantasztikus, itt könnyű felvenni a ritmust, egyszerű beilleszkedni is. Az újaknak abban is próbálunk segíteni, hogy a várost megismerjék. Az érkezők nem ijedősek, és mindannyian óriási elszántsággal várják a kezdést” – mondta a zöld-fehérek válogatott szélsője, aki szerint a csapattal szemben támasztott elvárások idén is magasak.

Egyszerű kimondani azt, hogy mindent meg kell nyerni, de ezért nagyon sokat kell dolgozni. Nyilván ez terhet rakhat a játékosokra, de itt még soha nem volt olyan csapattársam, aki ezzel ne tudott volna megbirkózni. Szerintem rendben leszünk” – tette hozzá Fodor Csenge.

A csapatot legközelebb augusztus 25-én, vasárnap 14 órától láthatja a közönség az Audi Arénában, a zöld-fehérek a francia bajnok Metz ellen játszanak felkészülési mérkőzést, majd szeptember 3-án az előző idény NB I.-es bronzérmese, a Mosonmagyaróvári KC látogat Győrbe.

Kapcsolódó témák: #Audi ETO KC | #kézilabda |