60 éve végzett először az élen az NB I.-ben az ETO
Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból lapunk cikksorozatot indít, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen siker hőseit.
Szániel János az 1963-as diadalnak játékosként, az 1983-as győzelemnek pedig klubelnökként volt a részese. A zöld-fehérek legendája a hatvan évvel ezelőtt megszerzett bajnoki címre úgy emlékszik vissza, hogy a győri klubot idehaza senki sem vette komolyan. Gyakorlatilag teljesen esélytelennek tartották, hogy akár dobogós helyezést is elérjen. Lebecsülték a zöld-fehér klub focistáit, akiknek persze mindez plusz motivációt adott. A pályán igyekeztek bebizonyítani, hogy az övék a legjobb együttes Magyarországon.
„Az idény előtt kerültem Csepelről Győrbe, ahol egy teljesen új csapat épült. Hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy noha előzetesen nem tartoztunk a bajnokság esélyesei közé, valami egészen különlegeset érhetünk el. Elsősorban azért, mert elképesztően intelligens emberek alkották az együttest, akik nem mellesleg kiválóan is bántak a labdával. A csapatkapitányunk, Palotai Károly egy csodálatos ember volt, aki a pályán és azon kívül is vezére volt az ETO-nak. Edzőként pedig az Aranycsapat legendája, Hidegkuti Nándor irányított bennünket. Emlékszem, úgy viselkedett, mintha az apánk lett volna. Hihetetlenül kedves, segítőkész és figyelmes ember volt, akire mindannyian felnéztünk. Leginkább az esett jól, hogy mindig kiállt a játékosaiért. Éreztük, hogy törődik velünk, fontosak vagyunk számára” – mesélte a 81 esztendős Szániel János, aki jól érzi magát, nincs különösebb egészségügyi panasza.
A régi történetek felelevenítése még ma is melegséggel tölti el a szívét. Mindössze 21 éves volt, amikor játékosként NB I.-es aranyérmes lett.
„Nagyon jó érzés visszagondolni, mennyire szerettek bennünket Győrben. A régi ETO-pályán rendre 18-20 ezer szurkoló előtt léphettünk pályára. Annyian akartak jönni a meccseinkre, hogy gyakran nem tudták már hova ültetni az embereket. A vagongyárból hoztak pluszban padokat, amelyeket aztán a gyep melletti futópályára helyeztek el három sorban. A mérkőzések előtt, a stadion környékén teljesen megbénult a forgalom. Csak gyalog lehetett közlekedni, valósággal hömpölygött a tömeg. Novákpusztán volt a klub üdülője, ahol a hazai mérkőzések előtti két napon edzőtáboroztunk. Amikor Győrbe értünk az aktuális találkozónk előtt, a drukkereink félrehúzódtak, és átengedték a csapatbuszunkat. A Baross úton sétálva volt olyan alkalom, hogy tízen állítottak meg, és öleltek át, mondván, mennyire büszkék ránk, és szeretnek bennünket. De nemcsak Győrben kedvelték akkoriban az ETO-t, hanem nagyon sok helyen az országban. Az ellenfél szurkolói mindenhol megtapsoltak minket. Elismerték a teljesítményünket, gratuláltak nekünk. Egyáltalán nem viselkedtek velünk ellenségesen, sőt barátságosan fogadtak bennünket” – emlékezett vissza Szániel János, aki futballistaként 1969-ig erősítette az ETO-t.
A bajnoki diadal mellett háromszor is megnyerte a Magyar Kupát győri játékosként. Tagja volt annak a csapatnak, amely a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK), az 1964–65-ös szezonban egészen az elődöntőig menetelt. A Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK), az 1966–67-es kiírásban negyeddöntős volt az alakulattal. Visszavonulása után, 1973 és 1990 között tevékenykedett a zöld-fehér klub ügyvezető elnökeként. A gárda az 1980-as években élte fennállása legszebb éveit: ebben a periódusban összesen két bajnoki címet, ugyanennyi ezüst- és egy bronzérmet szerzett az NB I.-ben, emellett egyszer a Magyar Kupát is elhódította.