Százharminc éve, 1893. december 10-én született Tatán Pluhár István, az első magyar sportriporter.
Az 1910-es évek elején a győri ETO-nál kezdett sportolni, tornában és labdarúgásban is jeleskedett. Miután jogi tanulmányai miatt Budapestre költözött, Pápai néven a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) jobbszélsője lett. Két mérkőzésen a válogatottban is pályára léphetett, 1921-ben a Svédország ellen 4-2-re és a Lengyelország ellen 1-0-ra megnyert meccseken, így címeres mezben százszázalékosnak mondhatta magát. 1928-ban vonult vissza, és 1932-ig a BEAC főtitkáraként tevékenykedett.
Az újságírással már 1920-tól foglalkozott, a Nemzeti Sport tudósítója, 1924-től rovatvezetője, 1933-ig főmunkatársa volt. 1931 és 1944 között a Testnevelési Főiskolán a labdarúgás tanáraként dolgozott, egyetemi jegyzeteket is írt, 1934 és 1944 között szerkesztette a Testnevelés című lapot.
Szinte véletlenül lett a magyar rádiózás legendája, az első magyar sportriporter. Az első magyar rádióstúdiót 1925-ben avatták fel, de sporthíreket csak 1928-tól mondtak, a közvetítésekre pedig még tovább kellett várni, mert az új médiumban – jogosan – konkurenciát sejtő sportlapok ezt ameddig csak tehették, akadályozták. Először 1928-ban egy evezősversenyt közvetítettek, majd 1930 májusában a labdarúgás is bekerült a programba.
Első alkalommal a magyar-olasz válogatott mérkőzést közvetítették az Üllői úti stadionból, kommentátornak a Nemzeti Sportnál dolgozó Pluhárt kérték fel. El is vállalta a feladatot, jóllehet addig még rádiója sem volt, az ezt firtató kérdésre pedig magabiztosan azt válaszolta: nem hallgatnia, hanem beszélnie kell majd. Visszaemlékezése szerint fölvitték a lelátó tetejére és annyit mondtak neki: itt a mikrofon, lehet beszélni. Bár a meccset a magyar csapat 5-0-ra elveszítette, ő jól szerepelt, lelkes közvetítése tetszett a rádióhallgatóknak, a lapok másnap azt írták, hogy Pluhár volt a mérkőzés legjobb játékosa.
1933-tól volt a Magyar Rádió állandó munkatársa, a közvetítések során sajátos stílust alakított ki. Úgy írta le és mondta el szépen csengő, tiszta magyar beszéddel a pályán történteket, hogy mindenki mindent “láthatott” maga előtt. Ő közvetítette a jelentős labdarúgó- és vízilabda-mérkőzéseket, hírt adott az 1936-os berlini olimpiáról is, ahol mind a tíz magyar aranyat a helyszínen ünnepelte. Maradandó maradt a gyorsúszó Csík Ferenc 100 méteres győzelmének közvetítése: “Ferkó, Ferkó! Most bele! Gyere-gyere!”
A második világháborút követően rövid ideig még dolgozhatott a rádióban, de 1947 után, a politikai tisztogatások idején “a Horthy-rendszer hangjaként” bélyegezték meg és eltávolították. Megjárta a hírhedt Andrássy út 60-at és a dél-budai internálótábort is, majd a Népbíróság elé került, amely több tárgyalás után felmentette. Visszakerült a rádióba, egy ideig a Szív küldi műsorában dolgozott. Később hol Budapesten, hol Bajon vásárolt présházában töltötte idejét, utóbbiban szintén legendás kollégája, Szepesi György is gyakran felkereste.
Pályafutása kezdetétől mindent feljegyzett, ami a magyar sportban történt, különösen a labdarúgás volt szívügye. 1968-ban elvesztette látását, és feleségének diktálta le visszaemlékezéseit. Pluhár István 1970. december elsején hunyt el Budapesten.
A legendás sportriporternek több könyve jelent meg. 1935-ben a Sportok Könyve, 1936-ban A Berlini Olimpia, 1942-ben Az Országos Sportközpont kebelében működő magyarországi sportegyesületek története, 1943-ban a Svéd világ, svéd sport, 1967-ben a Szerelmünk, a mikrofon, amelyet Szepesi Györggyel közösen írt, majd már halála után, 1977-ben a Játszottam, oktattam, tudósítottam. Emléktábláját 2014-ben avatták fel a Tatai Atlétikai Club székházának bejáratánál és 2023-ban az ELTE-BEAC korábban róla elnevezett, Mérnök utcai sporttelepén.
Fotó forrása: elte.hu