Sebestyén Dalma, a Győri Úszó SE sportolója izgalmas, de kőkemény időszak előtt áll. A huszonnégy éves, csinos, mosolygós lány két hét múlva a budapesti úszó-Európa-bajnokságon 100 méter pillangón és 200 méter vegyesen indul, majd röpke két hónapra rá már a tokiói olimpián áll rajtkőhöz ugyancsak 200 méter vegyesen. A második oltása után, mintegy pihenésképpen beszélgettünk.

– Nagyon izgulsz a versenyek előtt?
– Pont annyira, hogy többet hoz ki belőlem, de nem annyira, hogy visszavetne. Inkább izgatott vagyok.

– Hogyan lettél úszó?
– A bátyám úszott, így kerültem be ebbe a közegbe, és már az elején tetszett. Három és fél évesen vittek először az uszodába, de akkor még a vízi csúszda jobban érdekelt, aztán négy évesen kezdtem tanulni. Gyorsan szerelem lett belőle. Hét-nyolc évesen már versenyeken indultam. A családban egyébként mindenki maximalista, én sem vagyok kivétel. Kitartóan úsztam. Ha nem nyertem érmet, mindig nagyon csalódott voltam. Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy szeretnék olimpián és világversenyeken indulni. Az első komoly sikert Törökországban értem el a 2011-es EYOF-on, 200 méter vegyesen és 200 méter pillangón aranyérmet nyertem. A következő évben az ifjúsági Európa-bajnokságon első lettem 200 méter vegyesen, majd egy év múlva megvédtem bajnoki címét. Úgy látszik, a 200 vegyes végigkísér a pályafutásomon.

– Tavaly elhalasztották az olimpiát. Hogy viselted ezt az időszakot?
– Számomra a 2019-es év volt rendkívül nehéz. Rengeteget dolgoztam, és nem lett eredménye. Csalódott voltam, kiégettnek éreztem magam, még az is megfordult bennem, hogy abbahagyom. A családom és a szerelmem nem hagytak magamra, mellettem álltak és folyamatosan biztattak, erősítettek. Kitartó vagyok, így aztán összeszedtem magam és újra megtaláltam azt a tüzet, ami bennem volt.

Az olimpiát ugyan elhalasztották egy évvel, de én úgy fogtam fel: van egy évem arra, hogy jobb legyek. Mivel az akkori állás szerint még nem voltam olimpiai keret tag, így kaptam egy második esélyt. Sikerült élnem vele.

– A közeli céljaid egyértelműek, minél jobb szereplés az eb-én és az olimpián. Mik a távlati terveid?
– Úgy érzem, hogy van bennem még egy olimpia, a párizsit mindenképpen meg szeretném célozni. A Széchenyi Egyetemen tanulok sport és rekreációs szervezést. Az olimpia után a szakdolgozat és az államvizsga következik. Nagyon érdekel a sportpszichológia, de el tudom képzelni azt is, hogy majd úszókkal foglalkozom.

– Székesfehérváron születettél, nevelkedtél. Mióta élsz Győrben?
– A testvéremmel 2016 őszén jöttünk Győrbe, ő úszóedző lett, én pedig az egyesület úszója. Anyuék két éve jöttek utánunk. A város nem volt idegen, hiszen a nagyszüleink itt élnek, anyáék pedig itt ismerkedtek meg. Mindig szerettem itt lenni.

– Milyennek találod a várost? Van-e kedvenc helyed?
– Izgalmas, fiatalos, pörgős, ahol mindig történik valami. Egy évig kollégista voltam, s amikor csak tehettem, megnéztem a naplementét a Duna parton, a Püspökerdőben. Ez az egyik kedvencem, a másik a belváros.

– Mi az, ami pihentet, van-e hobbid?
– Szoktam festegetni, de erre mostanában nem jutott időm. Sosem tanultam, inkább csak magamat tanítgatom, tájképekkel próbálkozom fotó után. Szeretek a konyhában tevékenykedni, ez mindig kikapcsol. Családi ünnepekre szívesen készítek szép tortákat, vagy sós aprósüteményeket, ez az egyik hobbim. Vasárnap anyák napja lesz, biztos kitalálok valami meglepetést.

– Mit jelent neked az édesanyád? Ki ő az életedben?
– Az egyik legerősebb nő, akit ismerek. Mindig is közel álltunk egymáshoz, de amióta kirepültem a fészekből, a kapcsolatunk még jobban megerősödött. Nagyon szeretem őt, és nem tudok elég hálás lenni azért, amit értem tett, és tesznek apával együtt, mert nem egyszerű az élet egy élsportoló gyerekkel. Az eredményeimmel próbálom nekik visszaadni mindazt, amit kaptam. Büszke vagyok rájuk és örülök, ha büszkévé tehetem őket.