
Az UNI GYŐR ETO HC bejutott az Andersen Liga döntőjébe!
Az UNI GYŐR ETO HC vasárnap este kiélezett, végletekig izgalmas, hosszabbításban eldőlt mérkőzésen aratott győzelmet az ősi rivális Lehel HC ellen a Győri Egyetemi Jégsport Központban, ezzel 3-0-ra megnyerte az Andersen Liga elődöntőjének párharcát. A csapat így zsinórban második szezonban harcolta ki a döntőbe jutást.
4 perccel a találkozó vége előtt még a vendégek vezettek 2:1-re, de sikerült hosszabbításra “menteni” a találkozót, a ráadásban pedig nagyon taktikus játékkal – az ellenfelet végig nyomás alatt tartva – szerezték meg a győriek a mindent eldöntő “aranygólt”.
A Széchenyi István Egyetem jégkorong csapata az elődöntő mindhárom mérkőzésén kiváló teljesítményt nyújtott, és végig irányította a párharcot. A vasárnapi rangadón is bizonyította erejét, és a szurkolók fantasztikus támogatása mellett sikerült lezárni a párharcot.

A döntőben az UNI GYŐR ETO HC ellenfele a Goodwill Pharma Szeged csapata lesz. A finálé kiélezett küzdelmet ígér, hiszen két kiváló formában lévő együttes csap össze az Andersen Liga bajnoki címéért.
Igazán mozgalmasra sikerült a fiúknak a hétvége: a pénteki jászberényi és vasárnapi győri Andersen Liga mérkőzések között szombaton a MEFOB-on is megmérettette magát a csapat, ahol a bronzérmet sikerült “megcsípni”.
Kapcsolódó cikkünk:
Forrás: unigyoretohc.hu