Borbély: Amit elterveztünk, azt megvalósítottuk az első félidőben

Venesz Klaudia Fotó: eto.hu
2024.08.03. 11:47

Az OTP Bank Liga második fordulójában 0:3-as vereséget szenvedett az ETO. A mérkőzést sajtótájékoztató keretében értékelte a két csapat edzője, stábunk pedig a szurkolókat kérdezte.

A DVSC gárdáját fogadta otthonában több mint 5000 néző előtt az első osztályban újonc ETO. A zöld-fehérek a második forduló mérkőzését a rutinosabb ellenféllel szemben, háromgólos különbséggel veszítették el. A labdabirtoklások aránya az első félidőben egyértelműen a zöld-fehérek javára billent, hamar jöttek a szép helyzetek, de találatot nem sikerült érvényesíteni, az első félidő gól nélkül zárult.

A második félidő gyors góllal indult a DVSC részéről, az előnyt mindössze öt perccel később növelte is a Loki, a harmadik találat pedig a 84. percben érkezett. A találkozó 0:3-as végeredménnyel zárult.

Srdjan Blagojevic, a debreceniek vezetője szerint a győzelem lendületet fog adni az előttük álló szezonra. „Szeretnék gratulálni a játékosoknak, nagyon büszke vagyok most és ők is boldogok. Annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a 3:0-s végeredmény talán nem reális, figyelembe véve azt, amit ma láttunk a pályán. Nem volt könnyű ez a győzelem, különösen az első játékrész második felében, véleményem szerint a Győrnek is nagyon sok volt a helyzete, hiába domináltunk.” A DVSC edzője úgy értékelte, hogy a második félidő dominanciáját inkább a labdabirtoklások adták, nem a helyzetek kialakításának száma.
„Úgy gondolom, hogy Dominges első gólja döntötte el a mérkőzést, hiszen ezután az ellenfelünk összeesett, mi pedig ezt ki tudtuk használni. Három gólt is szereztünk és ennél többet is rúghattunk volna, de mindenképpen azt gondolom, hogy az első gól volt a döntő. A szezonkezdet mentálisan nagyon nehéz, megterhelő”.

Borbély Balázs szerint amit elterveztek, meg is valósították. „Tudunk 3-4 helyzetet kialakítani. 18 kapura lövésből nem lőttünk gólt, ez nagyon rossz.”
Újságírói kérdésre Borbély elmondta, hogy az erőt a pálya közepére koncentrálták. „Mondhatnám azt, hogy Ruisz Barna fantasztikus teljesítményt nyújtott, de az első gólt egy tapasztalt kapus nem kapja be a rövidről. De ennek ellenére azt mondom, 99%-os volt a teljesítménye.

A hazai mérkőzésre kilátogató szurkolókat megkérdeztük a mérkőzés előtt a csapatról, a feljutásról és az esélyeket is latolgattuk, a meccs lefújását követően pedig értékeltettük az eredményt.

A felvétel megtekinthető a Győr+ Média Facebook-oldalán:

Galéria: O. Jakócs Péter

Korábbi cikkünk a témában:

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás | #sport |