A támadó hamar közönség kedvenccé vált Győrben, nem csoda, hiszen rendre szállította a gólokat, karizmatikus egyénisége pedig a pályán és azon kívül is megmutatkozott. Térdműtétje után nemrég tért vissza, egyre inkább játékba lendül, s arra is vállalkozott, hogy a Győr+ jótékonysági kampánya mellé álljon. Vele beszélgettünk.

– Hogy van?
– Jól köszönöm szépen, már harmadik hete végzek teljes edzésmunkát a csapattal. Úgy néz ki sikeres volt a rehabilitáció, úgy néz ki minden rendben van.

– Már gólt is szerzett tizenegyesből a Magyar Kupában. Lelkileg azért ez sokat lendíthetett az állapotán.
– Több lehetőségem is volt a mérkőzésen, sajnos ezeket nem sikerült gólra váltanom. A tizenegyeseknél Horváth Zoli és én voltunk kijelölve, Zoli viszont már rúgott gólt a meccsen, így átengedte nekem a lehetőséget, amit ez úton is köszönök neki. Lelkileg nagyon jót tett góllal visszatérni, de a legjobb mégis az volt, hogy sikerült sérülésmentesen 90 percet végigjátszani.

– Fájdalma ezek szerint egyáltalán nincs?
– Szerencsére semmim nem fáj, kis furcsa érzésem még van, de ez normális. Ez a térdem négyszer volt már műtve, sosem lesz már az igazi, de hála Istennek fájdalommentesek az edzések és a mérkőzésen is minden rendben volt.

– Kívülről úgy látszik, a szurkolók is egyre inkább visszatalálnak a csapathoz, a stadionba. Önök ezt hogy érzékelik?
– A szezon elején is elmondtam, hogy a szurkolók bizalmat nehéz elnyerni, de még nehezebb megtartani. A játékosoknak szüksége van a szurkolókra, nekik meg ránk, ez csak közösen működhet. Ha jönnek az eredmények, akkor jön a közönség is, amíg van eredmény egyre többen buzdítják a csapatot. A mi feladatunk minél tovább kitolni a jó szériát, a jó játékot, és a szezon végén elérni a célunkat és a szurkolókkal együtt ünnepelni a feljutást.

– Ezt már többször kijelentette, hogy nem lehet más eredmény, csak a feljutás. Ki lehet a legnagyobb ellenfelük?
– Úgy gondolom, hogy saját magunk. Egyik edzőm azt mondta: ha nem nyerünk, ne nézzük a tabellát. Nekünk csak saját magunkkal kell foglalkoznunk, s a végén meglátjuk, hogy ez mire elég. Nyilván van más csapat is, akinek a feljutás a célja, de nekünk nem erre kell figyelni, hanem a pályán mindent megtenni.

– Ön igazi vezéregyéniség, lelkesít, megmondja a véleményét. Gondolom az öltözőben sincs ez másként.
– Azért huszonnyolc évesen még nincs olyan hú de nagy rutinom, viszont tény, hogy megéltem pár nagy csatát az NB I-ben és a II-ben is. Próbálok segíteni a társaknak, főként a fiatalabbaknak. Van aki ezt megfogadja, van aki nem, de nyilván én is ilyen voltam fiatalon. Mindenkinek saját magának kell leginkább megtalálnia a motivációt. Mindig elmondom, hogy ebben az évben egyszerűen muszáj feljutni, hiszen minden adott hozzá. Ezen vagyunk, s nyilván mindenből megpróbálom megfelelő mértékben kivenni a részem és pozitív dolgokkal segíteni a csapatot.

– Testvére Gergő a Fradiban focizik, ha feljutnak, egymás ellen kell játszaniuk…
– Öt-hat éves korunk óta a labdarúgás teszi ki az életünket, nagyon jó a kapcsolatunk. Kétszeres nagybácsi is vagyok, próbálok minél több időt velük tölteni, a lánytestvéremmel is, meg persze édesanyámékkal is. A pályán viszont nincs se család, se barátság, ott mindent meg kell tenned a csapatodért. A Ferencvárosban egy klubért küzdöttünk, ez nyilván lelkileg egy jobb érzés. Hosszú még a bajnokság, apró lépésekben kell haladni, de persze jó lenne az első osztályban ellenfélként szembenézni a bátyámmal.

– S hogy érzi magát Győrben?
– Nagyon élhető város, Budapest után nagyon feltűnt a nyugodtsága. Csendes környékre költöztünk, hatalmas felüdülés. Sokkal modernebb is, mint Pestnek az a része ahol eddig éltem, nagyon szeretjük a menyasszonyommal. Moziba nagyon szívesen megyünk, a belvárosba inkább sétálni, kávézni, a csapattársakkal is. Még azért felfedező időszakban vagyunk. Azért írtam alá három évre, mert hosszú távra tervezek itt.

– Egy külföldi szerződés nem vonzza?
– Abszolút nem! Huszonnyolc évesen nekem nem presztízs, hogy mondjuk kijussak egy lengyel vagy egy szlovák első osztályba, azért, hogy elmondhassam, hogy van külföldön ennyi vagy annyi meccsen. Nagyon jól érzem magam Magyarországon, s itt igyekszem mindent megtenni az adott klubom sikerérét.

– A Gyirmót mennyire szorongathatja meg a Győrt?
– A Gyirmóttal mindig számolni kell, jól erősítenek, céljuk a feljutást. Most nem kezdték olyan jól a bajnokságot, de belelendülnek. Az utóbbi években valami oknál fogva mindig a vége felé maradtak le a feljutást érő helyekről, nem tudták tartani a jó formát. De ismét hangsúlyozom, nekünk csak saját magunkkal kell foglalkozni, s abból kihozni a maximumot.

– Mivel lenne az elégedett a szezon végén?
– A csapat szempontjából csakis a feljutással. A magam részéről, ha minél több percet tudnék játszani, s nyilván a csatárt a góljai minősítik, így minél több találatot is szeretnék szerezni. Ám úgy gondolom, nekünk most nem egyéni célok kellenek, hanem csakis csapatban gondolkozni. Ezért ha nulla góllal feljutást ünnepelhetnék, én azzal is nagyon elégedett lennék.

– A Győr+ jótékonysági kampánya kapcsán beszélgetünk most, vállalta, hogy arcával támogatja kezdeményezésünket. Jó szívű srác, ezt mindenki tudja önről…
– Tudom honnan indultam. Nem volt nélkülözés a családunkban, de nem extra körülmények között nőttünk fel. S most hogy elértem, amit elértem, olyan szituációba kerültem, hogy megtehetem, hogy segítek. De így is neveltek minket, a bátyám és a húgom is ilyen beállítottságú. Próbálok a lehetőségeimhez mérten segíteni azoknak, akiknek szüksége van rá. Tudom milyen, amikor nem tudom azt a cipőt megvenni magamnak amit szeretnék, s a szüleim sem tudnak segíteni. Nem volt rossz gyermekkorom, de próbálok segíteni ahol tudok. Középiskolában volt látássérült és vak osztálytársam is. Rengeteget beszélgettem velük, s nagyon sokat kaptam tőlük lelkileg. Olyan apróságoknak tudtak örülni, ami számunkra természetes. Most is úgy gondolom, hogy a Boglárka csoport óvodásainak óriási segítség és boldogság lenne a hinta és a homokozó és együtt játszhatnának a többiekkel.

Segíteni a Goood.hu oldalon tud, az alábbi linken!