Minden idők legeredményesebb kajakmaratonistája. A sportág történetében példátlan módon tavaly nyerte meg a huszadik világbajnokságát. És nem áll itt meg. Júliustól gyerekekkel kezdett el foglalkozni, most tanulja a motorcsónakos vízi kísérést, ősszel iskolákba készül toborozni. Kolozsváriné Csay Renátával második otthonában, a Győri Vízitelepen beszélgettünk.

„Nyugodtan mondhatom, hogy ez a második otthonom, hiszen mielőtt Pinnyédre költöztünk, tíz évig itt laktunk a férjemmel a vízitelepi szolgálati lakásban. A fiam, Brúnó még csak hét hónapos volt, amikor idejöttünk, és ötéves lehetett, amikor először átúszott a szemközti szabadstrandra. Bár soha nem erőltettük, ezek után nem csoda, hogy ő is kajakozni kezdett. Persze nálunk a férjem is kajakos, sőt Lili lányunk is nagyon jól bánik a lapáttal” – kezdi a beszélgetést a kétgyermekes édesanya.

Csay Renáta azt meséli, hamar eldőlt, hogy ő hosszú távon lehet igazán erős. „Nem voltam kiemelkedően gyors, viszont ha egyszer beindultam, nem nagyon lehetett megállítani. Olyan voltam, mint egy lendkerekes autó!” – mondja nevetve.

Elcserélné-e, ha nem is a húsz, de mondjuk öt, esetleg tíz vb-elsőségét egy olimpiai aranyra? – érdeklődünk. „Jó kérdés, de azt hiszem, ma már nem. Kezdetben kicsit zavart, hogy a maratonból végül nem lett olimpiai szám. A 2000-es évek környékén egy szavazaton múlt, hogy nem került be az ötkarikás játékok hivatalos programjába, de ma már nem foglalkozom ezzel, nincs hiányérzetem.”

Túl húsz világbajnoki címen, Csay Renáta régi álma teljesült azzal, hogy idén júliustól gyerekekkel kezdett el foglalkozni. Már tanulja a motorcsónakos vízi kísérést, hamarosan vizsgázik, ősszel pedig általános iskolákba készül toborozni. Saját csoportja lesz, ahol a legkisebbeket, tízéves lányokat tanít a kajakozás alapjaira, és ami szerinte ennél is fontosabb: a sport és a mozgás szeretetére. „Nem akarunk mindenáron versenyzőt faragni belőlük. A lényeg, hogy eljöjjenek, és jól érezzék magukat. A többi úgyis alakul majd.”

Mi tartja több mint harminc éve a hajóban, és több mint húsz éve a sportág csúcsán? – kérdezzük.

„Nem könnyű megmondani, hogy pontosan mit jelent számomra ez a sportág. Nekem továbbra sem munka, sokkal inkább kikapcsolódás. Egyszerűen szeretem csinálni. Talán azért, mert azt a szabadságot adja meg, amelyre gyerekkoromtól kezdve vágytam.”

„Amikor vízre teszem a hajót, és nekiindulok egy újabb távnak, az teljesen kikapcsol és felszabadít. Emellett persze nagyon fontos az emberi tényező is. Sztanity Lászlóval mi az első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot, nagyon hálás vagyok neki. Ha tehetjük, olyan sportot vagy hivatást érdemes választani az életben, amit igazán szeretünk, amiről úgy érezzük, hogy az tényleg a miénk. És persze nem elég vágyni a sikert, hanem többet kell tenni érte, mint mások. Azt hiszem, ilyen egyszerű az egész.”