Csipes Tamara is a középfutamban egyesben

MTI
2024.08.07. 10:42

Csipes Tamara megnyerte előfutamát K-1 500 méteren, így közvetlenül a középfutamba jutott a párizsi olimpia kajak-kenu versenyén.

A Tokióban ebben a számban ezüstérmes, négyesben kétszeres ötkarikás  bajnok magyar versenyző a hatodik, azaz az utolsó futamba került, és azért hajtott, hogy az első kettő között végezzen, amivel megspórolhatta a kora délutáni reményfutamot.

Az első rajt nem sikerült, a másodikat az 5-ös pályán induló Csipes közepesen kapta el. Az elsőre kiugró dán Emma Jörgensen és a portugál Teresa Portela között haladt a harmadik helyen, majd fokozatosan zárkózott fel. Fél távtól szemmel láthatóan gyorsabb volt ellenfeleinél, az élre állt, az egyesben tavaly éppen ő előtte vb-második, Rióban ezüstérmes dán aztán lelassult, de így is meg tudta őrizni második helyét a szívósan küzdő, Tokióban 200 méteren ezüstérmes Portelával szemben.

“Úgy terveztem, hogy végig én szeretnék vezetni, de aztán máshogy alakult” – mondta az M4 Sportnak a Honvéd 34 éves kajakosa, aki három számban is érdekelt Párizsban.

“Volt egy rossz rajt, amit nem szeretek, mert teljesen kizökkent a ritmusból. Hullámos a víz, és mivel nincs rendes felevező sáv, ezért mozog az egész víztömeg, és hiába van hátszél, mindenki kapirgál oldalra, mert a víz kifordítja a hajónkat. Ilyen körülmények között mindenki túl akar esni a rajton, nem pedig még egyszer beállni. A második rajtot már biztonságira vettem és akkor már úgy voltam, hogy mindegy, én, vagy Emma jövünk be elsőként, a lényeg a továbbjutás. Tegnap nagyon elfáradtam, ma pedig csak ez az egy futamom volt, ezt is szerettem volna jólesőre venni. Minél többet pihenek, annál jobb.”    

A középfutamot és a döntőt szombaton rendezik.

Kapcsolódó témák: #olimpia | #párizs2024 |