Danyi Gábor lett a Fejér-B.Á.L. Veszprém edzője
A Győri Audi ETO női kézilabda csapatának korábbi vezetőedzője, Danyi Gábor lett a Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapatának trénere, amely sereghajtó az NB I-ben.
“Úgy néz ki, a kiesést már nem kerüljük el, de reméljük, ezzel az új felállással új lendületet kap a csapat. Természetesen mindenben segítem Gábor munkáját” – nyilatkozta a klub honlapján Éles József, az egyesület alapítója. Hozzátette, mivel a klub filozófiája az utánpótlásképzés, arra jobban kell fókuszálni. “A jövőben olyan csapatot kell építenünk, ami tényleg csak lelkes magyar fiatalokból épül fel” – szögezte le.
Éles hangsúlyozta, a következő idényben szeretnék visszaszerezni NB I-es tagságukat, és arról is beszélt, hogy csak úgy biztosíthatják a helyüket hosszú távon az élvonalban, ha hosszabb távú szerződéseket kötnek, és nem kell minden évben kilenc játékost igazolniuk.
A veszprémiek szombaton hazai pályán 34-32-ra kikaptak egyik közvetlen riválisuktól, az újonc PLER-től, így egy győzelemmel és tíz vereséggel a tabella utolsó helyén állnak. A klubtulajdonos Éles József a Veszprém Megyei Naplónak nyilatkozva arról beszélt, a csapat hamarosan elköltözhet a városból.
“Miután most nem vagyunk itt megbecsülve, tárgyalásokba kezdtünk annak érdekében, hogy a felnőtt csapatunkat idővel elköltöztessük Veszprémből, majd a jövőben annak a keretnek neveljünk fiatalokat. Mélyre ástuk magunkat, várnánk, remélnénk a segítséget, de mindhiába. Alighanem minden érdekeltnek ez lesz a legjobb megoldás” – hangsúlyozta.