![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-24.jpg)
Bemutatta az ETO FC szerdán a 2021/2022-es Simple Női Liga kiírására készülő, nyáron jelentős erősítésen átesett NB I-es női labdarúgócsapatát.
Horváth Cs. Attila klubigazgató – aki a női szakágat felügyeli – rámutatott, hogy az eddigi legerősebb bajnoki idény előtt állnak, ugyanis rajtuk kívül a többi csapat is megerősödött a nyáron.
Ezután a zöld-fehérek keretével kapcsolatban elmondta, hogy több távozó is volt a bő keretből, főként fiatalok, akik iskolai és munkahelyi elfoglaltság miatt kevesebb lehetőséghez jutottak volna. Négy válogatott érkező volt: Nagy Lilla, Savanya Csilla, Tiffany Cameron, Németh Loretta.
Németh Loretta hangsúlyozta, „egyénileg is jó játékosok vagyunk, de főként csapatként lehetünk nagyon erősek, és bárki ellen reális esélyünk lehet a győzelemre”.
Menczeles Iván vezetőedző megemlítette, hogy nagyon elégedett volt a nyári felkészüléssel, a lányok hozzáállása példaértékű volt, ám sajnos az első fordulóban pont nélkül maradtak, de ez még erősebbé teheti a csapatot, hiszen ezután még keményebben fognak dolgozni a játékosok.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-06.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-01.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-02.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-05.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-07.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-03.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-09.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-04.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-08.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/08/2021_08_18_ETO-sajtotajekoztato-noi-foci-15.jpg)
Galéria: Mekliz Fotó, Kasza Fruzsina
„Az összes felkészülési mérkőzésünket megnyertük a nyáron, ráadásul ezeken gólt sem kaptunk” – mondta Menczeles Iván.
Öreg Cintia csapatkapitány is azt jegyezte meg, hogy nagyon jól összekovácsolódott a már tél óta formálódó gárda, az erősségük a csapategység lehet a szezon során, amelyben céljuk a dobogós helyezés elérése.
AZ ETO FC női csapatának idei első hazai bajnoki mérkőzése szombaton 17 órakor lesz, amikor is az Astra együttese látogat Győrbe.