![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-8.jpg)
Az utolsó előtti helyen álló Gyirmót FC Győr 1-1-es döntetlent játszott a vendég Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A hazaiaknak ez volt sorozatban a kilencedik, otthon pedig egymás után az ötödik nyeretlenül megvívott bajnokijuk. A Honvéd ennek az eredménynek köszönhetően változatlanul hat ponttal és egy pozícióval előzi meg a tabellán a Gyirmótot.
Kiegyenlített küzdelmet hozott a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok összecsapásának első félideje, melynek során valamivel veszélyesebbnek bizonyult ugyan a Honvéd, mégis 1-1-es döntetlennel vonultak szünetre a felek. A vezetést a vendégek szerezték meg a 20. percben, de a Gyirmót hét perccel később válaszolt, majd a félidő végéig mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségek, ám egyik fél sem járt sikerrel.
Fordulás után taktikai csata bontakozott ki, javarészt a mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A hajrához közeledve egyre több volt a hiba és a pontatlanság mindkét együttes játékában. A 90. percben a Honvéd kapufáig jutott, a ráadásban pedig még a Gyirmót előtt is adódott nagy gólszerzési lehetőség, végül azonban maradt a döntetlen és a pontosztozkodás.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-8-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-1.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/04/plusz-Gyirmot-Honved-ojp-6.jpg)
Galéria: O. Jakócs Péter