Elindult a jegyértékesítés
Múlt héten kezdte a jegyértékesítését a Győri Audi ETO KC.
A tavalyi évtől eltérően idén csak a bajnoki mérkőzésre tudják beszerezni bérleteiket, azok a szurkolók, aki az előző szezonban már rendelkeztek vele. Dr. Barta Csaba a klub elnöke elmondta, bíznak abban, hogy az előzetes terveknek megfelelően szeptemberben el tud indulni a Magyar bajnokság és a Bajnokok Ligája párharcait is le fogják tudni játszani.
„Az új jegy- és bérletstratégiánk kialakításánál figyelembe vettük azt, hogy az utazások bizonytalanságai miatt a BL mérkőzések megrendezése kérdéses. A hazai jelenlegi vírushelyzet lehetővé teszi, hogy a bajnokság a szokásos módon beinduljon, ezért döntöttünk a Fehér bérletek értékesítése mellett. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy itthon is bármikor változás állhat be a zárt térben lebonyolított rendezvényekkel kapcsolatban, ha ez megtörténik, további intézkedéseket hozunk majd szem előtt tartva a bérlettel és jeggyel rendelkező szurkolóink érdekeit” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba klubelnök.
„Mindenképpen szerettünk volna egy olyan megoldással előállni az előttünk lévő időszakra vonatkozóan, hogy a már korábban, éveken keresztül fix hellyel rendelkező bérletes szurkolóink megtarthassák helyeiket.”
A bérletek megújítására személyesen a győri Látogatóközpontban (Győr, Baross Gábor út 21, 9021) van lehetőség, online a www.jegymester.hu oldalon lehetséges.
JEGYÉRTÉKESÍTÉS
Bajnoki mérkőzésre a bérletmegújítási időszakot követően, a 2020. évben megrendezésre kerülő mérkőzésekre lehet belépőt vásárolni. Bajnokok Ligája mérkőzésre ütemezéssel lehetséges majd a jegyváltás. Elsőként a bérlettel rendelkező szurkolók válthatják meg a bérletes helyükre a BL jegyeiket, és az ezt követő időszakban pedig bárki vásárolhat jegyet. Tekintettel a nemzetközi mérkőzések megrendezésének bizonytalanságára, a BL jegyértékesítés időszakával és annak ütemezésével kapcsolatban később ad ki tájékoztatást a klub az EHF tájékoztatásának eleget téve.
További részletet a klub hivatalos oldalán találnak.