Éremeső a vizes Eb-n

MTI Fotó: MTI/Derencsényi István
2024.06.18. 21:05

Egy arany, egy ezüst és egy bronz a mai nap mérlege a magyarok számára a belgrádi vizes Európa-bajnokságon.

Molnár Dóra ezüst-, Szabó-Feltóthy Eszter bronzérmet nyert 200 méter háton a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.

A két magyar döntős – aki a hétfői előfutamban biztosította olimpiai csapattagságát – a két legjobb idővel várta a kedd délutáni program első fináléját.

Kettejük közül a 17 éves Molnár kezdett jobban, féltávnál a harmadik volt, míg honfitársa hatodikként fordult. Molnár 150-nél már elsőnek érintette a falat, a dobogóért óriási csata zajlott, a portugál versenyzőnek viszont jobban jött ki a fal, így hét századdal megelőzte a magyart, mindeközben pedig Szabó-Feltóthy bejött a harmadik helyre.

Molnár az eddigi egyéni legjobbjából (2:09.34) bőven lefaragva, 2:09.02-es idővel zárt, míg Szabó-Feltóthy 2:09.21-gyel ért célba.

“Nagyon boldog vagyok, mert 2022 óta először tudtam egyéni csúcsot úszni. Az arany nem jött össze, de én inkább az időre mentem, amire nagyon büszke vagyok. A tegnapi nap nagy megkönnyebbülést jelentett” – nyilatkozott az MTI-nek Molnár.

Szabó-Feltóthy elmondta, nagyon figyelni kellett az elején arra, hogy ne vigye el őt a hév, ezért is maradt le kicsit a többiektől, hiszen neki az egyenletes, hosszú tempójú úszás az erőssége, ami itt ki is jött. Hozzátette, a végén a hajrája jól sikerült, ez pedig egy jó előjel az olimpiai felkészülés közepén.

Eredmények: női 200 m hát, Európa-bajnok:

Camila Rebelo (Portugália) 2:08.95
2. MOLNÁR DÓRA 2:09.02
3. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:09.21

Pádár Nikolett bronzérmet nyert, Ábrahám Minna pedig nyolcadik lett 100 méter gyorson a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.

A hétfői elődöntőből mindkét 18 éves magyar egyéni csúccsal jutott tovább, Pádár a második (54.17), Ábrahám a hetedik (54.90) idővel várta a finálét.

A döntőben ugyan nem tudtak idejükön tovább javítani, de Pádár óriási csatában megszerezte első felnőtt egyéni érmét nagymedencében, míg Ábrahám nyolcadikként végzett első fináléjában.

“Az első tempótól kezdve próbáltam végig magamra figyelni, ami be is vált. Nagyon örülök az időnek is, nem gondoltam volna, hogy százon lesz meg az első érmem, ez pedig nagyon jó előjel a kétszáz előtt. Jó formában érzem magam, most valahogy minden összeáll” – nyilatkozott az MTI-nek Pádár.

“Nagyon jól éreztem magam az első döntőmben, de azt még azért meg kell tanulnom, hogy kell háromszor egymás után kiúsznom magam. Örülök, hogy sikerült bekerülnöm a döntőbe, összesítésben a tizenharmadik idő volt az enyém az Eb előtt, így nagyon elégedett vagyok” – mondta Ábrahám.

Eredmények: női 100 m gyors, Európa-bajnok:

Barbora Seemanova (Csehország) 53.50 másodperc
2. Barbora Janickova (Csehország) 54.17
3. PÁDÁR NIKOLETT 54.22
…8. ÁBRAHÁM MINNA 55.11

Késely Ajna aranyérmet nyert kedden 800 méter gyorson a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.

A Kós Hubert, Békési Eszter, Márton Richárd, Senánszky Petra összeállítású 4×100 méteres vegyes vegyesváltó bronzérmet nyert a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.

A magyar csapat 3:48.79-es idővel ötödikként csapot célba, azonban a lengyel és a görög stafétát kizárták szabálytalan váltás miatt, így lépett fel dobogós helyre a négyes.

Eredmények:
4×100 m vegyes, vegyesváltó:

Izrael 3:45.74 perc
2. Németország 3:48.12
3. MAGYARORSZÁG (KÓS HUBERT, BÉKÉSI ESZTER, MÁRTON RICHÁRD, SENÁNSZKY PETRA) 3:48.79

Kapcsolódó cikkünk:

Kapcsolódó témák: #úszás | #vizes eb |