Két napig az edzések helyett más jellegű fizikai programok szerepeltek a Győri Audi ETO KC programjában, hiszen Danyi Gábor vezetőedző csapatépítő programot szervezett a keretnek. A Balaton-felvidéken megtartott összetartás kitűnően sikerült.
Két éve egyszer már megfordult Salföld környékén a Győri Audi ETO KC kerete, és az akkori sikeres összetartás után egyértelmű volt, hogy az idei programnak is a csendes kis település egy még csendesebb szállása ad helyt. A csapat július 20-án hétfőn délelőtt érkezett meg a szállásra, ahonnan egyből kerékpártúrára indultak a lányok és a stáb tagjai. A Káli-medence gyönyörű településeit (Kékkút, Kővágóörs, Köveskál, Monoszló, Szentantalfa, Tagyon, Zánka,Salföld) érintő bringázás a szép tájak látványa mellett kemény fizikai megterhelést is jelentett, hiszen egy profi kerékpáros vezetővel letekert útvonal több mint 43 km volt, benne 500 méter szintkülönbséggel, ez pedig bőven felért egy jó edzéssel.
A kerékpározást követő kisebb pihenő után a szállás mellett megrendezésre kerültek a 3. Puszta Olimpiai Játékok.
A három héttagú csapat 7 versenyszámban mérte össze erejét. Volt ahol az izomerőre (kötélhúzás, szalmabála-görgetés, rönkhajítás), máshol egy kis technikára és higgadtságra volt szükség(gumicsizma ”teke”, lövészet, toboz célbadobás, tojás elkapás-görgetés).
Verseny nélkül az egész mit sem ért volna, nem meglepő, hogy a három alakulat nagy csatákat vívott minden állomáson a lehető legjobb eredmény eléréséért. Nagy küzdelemben végül az Eduarda Amorim – Stine Oftedal – Anne Mette Hansen – Laura Glauser – Kürthi Laura – Devecseri Ádám – Szabó Tamás hetesfogat szerezte meg az első helyet, de a másik két csapat is kitűnően szerepelt.
A nap végéhez érve a résztvevők vacsoráját a férfiak készítették. Kun Attila edzőnk fantasztikus szarvaspörköltet főzött egy bográcsban a délután folyamán, melyet mindenki szívesen fogyasztott.
Este, a jól megérdemelt pihenőre hamar elcsendesedett a szállás, de a stáb étkeztetési feladatai itt még nem értek véget, mert a másnapi, keddi reggelit 60 tojásból is a férfiak készítették el a játékosoknak. A keddi nap már elsősorban a pihenésről és a lazításról szólt, hiszen hazafelé természetesen nem maradhatott el a fürdés és a napozás sem a verőfényes napsütésben a Balaton partján.
“Nagyszerű csapatépítő volt, mondhatni a fogalakozás maximálisan elérte a célját” – kezdte Danyi Gábor vezetőedző értékelését. “Két éve már jártunk ezen a környéken, és már akkor is nagyon jól éreztük magunkat, így egyértelmű volt, hogy előbb, vagy utóbb visszatérünk. A hétfői nap volt a fizikailag erősebb, a kerékpárútra kellő bemelegítés volt a délutáni programokra. A Puszta Olimpiát én kívülről néztem, megfigyeltem hogyan reagálnak és alakulnak a játékosok az új helyzetekhez. Nagyon sokat nevettünk, és maximálisan elégedett vagyok a látottakkal. Friss energiákkal feltöltődve folytatjuk mától a felkészülést.” – nyilatkozta a vezetőedző.
“Idén is nagyon jó volt a csapatépítő! Őszintén mondom, picit elfáradtunk a bringatúrán, de a délutáni játékos programok nagyon sok nevetést és vidám pillanatot hoztak. Szerintem nagyon finom vacsorát és reggelit kaptunk a fiúktól. A felkészülés hosszú, kellett pár nap amikor nem a csarnokban vagyunk. Mostantól ismét a labdáé lesz a főszerep.” – mondta el Görbicz Anita csapatkapitány.