ETO FC – Balszerencsés találat

Győr+ Fotó: eto.hu
2024.08.01. 09:31

Harmadik nemzetközi előkészületi mérkőzésén, a nagy hőségben, balszerencsés góllal szenvedett vereséget az ETO FC Győr női labdarúgócsapata, amely a Gyirmóton edzőtáborozó, cseh BL-induló, FC Slovacko ellen szerepelt.

FC Slovacko (cseh)-ETO FC Győr 1-0 (0-0)

ETO: Krizsan – Öreg, Kovács L., Nagy F. (Jánosi), Savanya, Kern (Topalov), Sali (Nagy Sz.), Horvathova (Rajkovic), Kocsán, White, Németh V. (Tóth S.). Edző: Dörnyei Balázs.

A sok sérülés miatt, megint csak nagyon fiatal csapattal lépett pályára az ETO, amelyben Krizsan, Németh V., Kern, Horvathova, Topalov, Rajkovic és Tóth S. személyében több, bőven húsz év alatti játékos is lehetőséget kapott. Ráadásul a hiányzó Bíró, Borók, Frajtovic, Süle, Vachter és Vida után, az első félidő közepén, a hetedik győri válogatott játékos, Nagy F. is elhagyta a játékteret, mert nem érezte jól magát. A jó iramú, de túl sok helyzetet nem hozó első játékrészben az ETO birtokolta többet a labdát, és két nagy lehetőséget is kialakított, ám Öreg és Sali, ziccerekben hibázott. Fordulás után is mezőnyfölényben játszott a győri együttes, ám a szokottnál fásultabb volt, a frissesség hiánya pedig nagyon meglátszott a támadások befejezésénél. Aztán a hajrában, szinte a semmiből szerzett, győri szempontból, egy többszörösen balszerencsés találatot a cseh csapat, amely után hiába próbálkozott az egyenlítéssel az ETO, ez most nem sikerült.

Dörnyei Balázs: – Rövid időn belül, a harmadik kemény találkozónkat játszottuk, s bizony a fiataljaink láthatóan ebbe most már „belefáradtak”. Meghatározó játékosaink hiányában, nem tudtuk megfelelően elosztani a mérkőzéseken belüli játékidőt, a fiataljainkra így a tervezettnél nagyobb terhelés hárult. Végig kezünkben tartottuk a találkozót, a cseh csapatnak szinte alig volt helyzete, míg nálunk a jó döntések hiányoztak sorozatban a befejezéseknél. Tovább kell dolgoznunk, tovább kell fejlődnünk, és közben bízunk abban, hogy a bajnokságra, egy mennyiségében és minőségében is megerősödött keretünk lesz.  

Forrás: eto.hu

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás |