A vívás – legyen az tőr, kard vagy párbajtőr – lovagias sport, ahol a küzdelem a tiszteleten alapul. Amellett, hogy művelőjét nemeslelkűségre, bátorságra és önérzetre neveli, az idősebbeknek remek választás fizikai és mentális jóllétük megőrzéséhez.

Tállai László, a Rába ETO SE Vívó Szakosztályának vezetője és edzőtársa, Róthné Verseghy Mária hetente kétszer belebújnak speciális ruhájukba, felteszik a maszkot és pár óráig csak a küzdésre koncentrálnak. Bár minden mozdulatuk kiszámított, mozgásukon észrevehető a profikra jellemző könnyedség. Ez nem is csoda, hiszen hatvan éve léptek először a pástra.

László 1964-ben kezdte a vívást Debrecenben. Győrbe költözése után, 1966-ban jelentkezett a Rába ETO-ba, ahol barátságosan fogadta őt Beliczay Sándor és Páldi Péter. Sok-sok edzés, versenyek az ország minden táján és szép eredmények jellemezték ezt az időszakot. A csapatnak köszönheti első külföldi útját a felvidéki Somorjára, ahol minden nagyszerűen sikerült. Erre ma is szívesen emlékezik, hiszen ekkor kapott először útlevelet. Bekerült az ifjúsági válogatottba. Aztán nem sokkal később váltani kényszerült, mert az ETO-ban megszűnt a vívás. Átment a Győri Magasépítőkhöz, ahol Magyar Vilmos öttusa szakosztályában folytatta a sportot. A rendszerváltással azonban ez is megszűnt. Azért, hogy a jogfolytonosság megmaradjon, László alapított egy szakosztályt. Ez egészen a közelmúltig működött, amikor csatlakozott az újjáalakult Rába ETO-hoz. Így nagy örömére visszatérhetett a gyökerekhez.

„A vívással az ember önfegyelmet tanul, fejlődik a problémamegoldó képessége, mert megtanulja, hogy csak magára számíthat. Önállóságra nevel, hiszen a vívó nem várhat külső segítséget, abból tud építkezni, amije van. Ha valamit elront, csak magát okolhatja. Tehát arra is megtanít, hogy tetteinkért vállalni kell a felelősséget. A mai fiataloknak nagyon jó útmutató lehet és hatalmas erkölcsi pluszt adhat. Ráadásul életre szóló barátságokra lehet szert tenni általa.

Mindemellett bátran ajánlható az idősebbeknek. Rendszert alakít ki az életünkben, olyan ritmust, ami különösen nyugdíjba vonulás után jó hatású. A vívás kortalan sport, időskorban is megtanulható. Kisebb testi hibával vagy egészségi problémával űzhető. Aki valamilyen szinten megtanulja, az tudja csinálni, egyfajta életstílussá válik” – hangsúlyozza a szakosztályvezető. 

Róthné Verseghy Mária tizennégy évesen kezdte, majd első osztályú vívóként fejezte be a pályafutását 1972-ben. Több mint három évtized elteltével azonban visszatért.

„Nyugdíjba mentem, felnőttek a gyerekeim, úgy gondoltam, a saját szórakoztatásomra csinálom, mert ennyi nekem is jár” – mondja mosolyogva. Ennél azért több is történt. Mária hat évvel ezelőtt részt vett az Európa-bajnokságon Hollandiában, ahol a párbajtőrcsapat tagjaként harmadik helyezést ért el. Egészségi probléma miatt azóta már nem versenyezhet, de a gyerekeket szívvel-lélekkel tanítja kedves sportjára.

A szenior vívók minden érdeklődőt szeretettel várnak hetente szerdán és pénteken öt órakor a gyárvárosi iskola tornatermében. Elkezdeni sohasem késő, a folytatás pedig csak akarat és kitartás kérdése.