Immáron négy évtized eltelt azóta, hogy a Rába ETO futballcsapatának játékosai Győr hőseivé váltak. A gárda látványos és közönségszórakoztató játékkal, az ikonikussá vált mesteredző, a „Mágus” becenevet kiérdemlő Verebes József irányításával bajnoki címet nyert az élvonal 1981–82-es idényében. A jubileum kapcsán lapunk cikksorozatot készít, amelyben a legendás csapat tagjai szólalnak meg.

Az első részben Hajszán Gyula, Burcsa Győző és Póczik József elevenítette fel emlékeit. Futball-láz tombolt a városban: az emberek a vállukon cipelték a NB I-ben diadalmaskodó labdarúgókat, akik az ETO stadionjában rendre telt ház, több mint 20 ezer néző előtt léphettek pályára. De nemcsak a meccsek idején voltak ünnepelt csillagok a futballisták, a hétköznapokban is úgy kezelték őket Győrben, mintha hollywoodi sztárok lennének. Megállították őket az utcán, autogramot kértek tőlük, és ajándékokkal halmozták el őket.

„Pályafutásom legcsodálatosabb időszaka volt. Nehéz szavakba önteni a szeretetet, amelyet kaptunk a győriektől. Amikor Budapestre utaztunk a Ferencváros elleni mérkőzésre, kígyózó kocsisor kísért bennünket a fővárosig vezető úton. Az autók ablakából zöld-fehér zászlók és sálak lógtak. Csodálatos érzés volt ezt megélni. Az utcán rendszeresen megállítottak bennünket, aláírást kértek tőlünk, beszélgettek velünk. A szurkolók a legkülönbözőbb módon fejezték ki a hálájukat. A Vásárcsarnokban például fél áron kaptuk a húst. Akkoriban nehezen lehetett hozzájutni a déligyümölcsökhöz. Mindössze három karton banán érkezett a zöldségeshez, abból egyet mindig félretettek nekünk, a klub játékosainak – mesélte Hajszán Gyula, az ETO legendás csatára, aki pályafutása során az NB I-ben két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert a győri klub színeiben. – Verebes József vezetőedző érkezése után megtáltosodtunk. A kiesés ellen menekülő együttesből bajnokcsapatot faragott. Kiváló taktikát dolgozott ki, és minden játékosból kihozta a maximumot. Nem csupán edzőként, hanem pszichológusként, barátként is segített bennünket. Mindenkivel elhitette, hogy ő a legjobb. Mindent a csapatért tett, mi, játékosok pedig partnerei voltunk, ezért érhettünk el kiemelkedő sikereket.”

Burcsa Győző az 1981–82-es szezon előtt került a Videotontól az ETO-hoz.

„Sokan nem értették az átigazolásomat, hiszen mielőtt Győrbe szerződtem, az ETO a kiesés ellen küzdött. Szerencsére nem kellett sokat várni rá, hogy az élet igazolja, jó döntést hoztam. A szezon előtt Szániel János elnök megerősítette az együttest, s úgy vághattunk neki az idénynek, hogy minden csapatrészben volt klasszisunk. Verebes József vezetőedző pedig sikercsapatot épített, felszabadultan, látványosan futballoztunk. Mindezt alátámasztja, hogy a Rába ETO-t akkoriban mindenhol szerették. Nemcsak Győrből jártak az együttes mérkőzéseire, hanem az ország különböző helyeiről” – emlékezett vissza Burcsa Győző.

Póczik József korábbi csapattársaihoz hasonlóan meghatódva gondol vissza a Rába ETO aranykorszakára.

„Egy csoda volt, amit elértünk. Annyi szeretetet kaptunk a várostól akkoriban, hogy azt lehetetlen szavakba önteni. Hátborzongató volt telt ház előtt futballozni, de persze nemcsak a pályán, hanem azon kívül is éreztük a szurkolóink támogatását – magyarázta Póczik, aki Hajszánhoz és Burcsához hasonlóan hangsúlyozta Verebes József szerepét. – A siker záloga egyértelműen a Mágus volt. Egy fantasztikus emberről, egy végtelenül jószívű és játékospárti trénerről beszélünk, aki meghaladta a korát. Egy meccset szeretnék kiemelni, amikor a Bajnokcsapatok Európa-kupájában a Standard Liege-zsel játszottunk. A belga csapat volt a világ egyik legjobbja akkoriban, s bár öt góllal elbuktuk a második meccsét, a visszavágón kis híján sikerült ledolgozni a hátrányunkat, 3:0-ra nyertünk.”