Görbicz Anita az első, aki ezer gólt szerzett a Bajnokok Ligájában.

A Bajnokok Ligája, vagy korábbi nevén Bajnokcsapatok Európa Kupája női kézilabdában is a klubok legrangosabb versenysorozata, amelynek története 1961-ben kezdődött. Ez idő alatt a sportág világklasszisai léptek pályára a BEK-ben vagy a BL-ben, játszottak emlékezetes rangadókat, és szórták számolatlanul a gólokat, de soha egyikük sem tudott annyit lőni, mint az ETO legendája, Görbicz Anita. A zöld-fehérek kapitánya a múlt hétvégén az Odense elleni mérkőzésen megalapította az ezredesek képzeletbeli klubját, amelynek egyelőre csak ő maga a tagja, és a listán másodiknak is százhatvan találat hiányzik a belépőhöz.

Ezt a kérdést fel se kellene tennem, mert igazából tudom a választ. Emlékszel az első Bajnokok Ligája-gólodra?
Ismersz, fogalmam sincs, hogy mikor és melyik csapatnak lőttem az elsőt – mondja nevetve Görbicz Anita, és rövid magyarázatot is ad. – A századikra és az ötszázadikra sem emlékszem. A szép gólok közül néhány megmarad a fejemben. Például az, amit nemrég láttam újra videón: Kari Grimsbö még ellenünk védett, és ziccerből trükkösen átejtettem felette a labdát, ő meg csak kapálózott a kezeivel. Ilyeneket fel tudok idézni, de hogy milyen volt a tizedik vagy a kétszázötvenedik, azt nem.

Azért az ezredik csak megmarad valahogy.
A meccs előtt persze már képben voltam, hogy ha betalálok, az az ezredik Bajnokok Ligája-gólom lesz, na ez pont egy hétméteresre jött ki. Izgultam, hiszen egy ziccer szinte a pillanat műve, ott nincs idő gondolkodni, a büntetőre viszont rá kell készülni, és ezek néha feszült pillanatok, majdnem el is hibáztam. Az előző évek nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, voltak mélypontok, de most már tudom, hogy szépen köszönök majd el a kézilabdától a pályán.

Ezeket a gólokat egyetlen klub színeiben lőtted, előfordult olyan a pályafutásod alatt, hogy hívott másik csapat, és nagy volt a csábítás, hogy elmenj Győrből?
Nem kerestek sokszor, valószínűleg azért sem, mert itt mindig öt évre írtam alá. Az egyik nagy dán klub akkor akart leigazolni, amikor a csúcson voltam. Olyan szerződést tettek elém, amivel garantálták, hogy bármilyen kérésemet teljesítik, és olyan összeget írok rá a papírra, amilyet csak akarok. A világ egyik legjobb kézilabdázója játszott akkoriban náluk a 13-as mezben, még abba is belementek volna, hogy ezt átadja nekem. Az döntött, hogy ők napi egyet edzettek, a többi részét pedig a játékosra bízták, amihez persze minden feltételt biztosítottak. Én ezt nem vállaltam, mert tudtam, hogy magamtól nem biztos, hogy ezt a plusz adagot elvégezném. Nem azért, mert nem tetszik a munka, hanem azért, mert nem ebben nőttem fel. Nálunk az edző volt a főnök, nekünk mindig megmondták, hogy mikor mennyit kell edzeni, hajtottak bennünket. Északon ez nem így ment. Úgy érzem, jól döntöttem, elképzelhető, hogy akkor kisiklott volna a karrierem.

Klublegendaként, a klubhűség egyik legjobb példájaként vonulhatsz vissza, úgy, mint Totti a Rómából vagy Puyol a Barcelonából. Mit jelent ez neked?
Megtisztelő, hogy így gondolnak rám sokan. Úgy érzem, kerek a pályafutásom azzal, hogy soha nem játszottam máshol. Ezzel a klubbal mi közösen nőttünk fel. Én nem belepottyantam a készbe, egy világ tetején uralkodó csapatba, mi együtt alakulgattunk. Az elején a bajnoki címekért is iszonyatos küzdelmet vívtunk. Ez a történet úgy ért a csúcsra, hogy a részese lehettem, és ez az egész út nagyon szép volt. Nekem Győr, az ETO az életem, emlékszem, az ifiben edzettem az öt évvel idősebbek között, és kijártam a felnőttek meccseire a Magvassyba. Csak álltam ott és azt mondogattam magamban: „Én itt akarok játszani, mindent megteszek azért, hogy a nézők nekem tapsoljanak”. És ez valóra vált. A legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy itt tudtam maradni.

Az első és az ezredik BL-gól között a kissé öntörvényű Görbicz Anita sokat változott?
Mintha két különböző ember lenne az akkori önmagam és a mai. Pedig a pályám elején még kicsit vissza is fogtam a kreatív énem. Sokszor hasonlítottak a dán zsenihez, a leginkább virtuóznak tartott Anja Andersenhez. Az ő helyzete annyiban volt más, hogy a képességeit nem kellett kordában tartania. Ha Andersen megpróbált valami különlegeset, és nem sikerült, nem szidták le érte, hanem megtapsolták a vagányságot. Nálunk a nagyképű és a hanyag jelző társult az ilyesmihez. A legnagyobb változást a személyiségemben Boldizsár születése hozta, nyilván ez nem csak a kézilabdán kívüli életemben mutatkozott meg. Higgadtabb lettem, türelmesebb másokkal és saját magammal. Előtérbe került, hogy átadjam a tapasztalatom, a tudásom a fiataloknak. Nem vagyok annyira forrófejű az éles meccsszituációkban sem, mint régen.

Az utolsó idényed játékosként a mostani, mik a terveid? A kisfiadból a Fradi futballistája vagy az ETO kézilabdázója lesz?
Szeretnék maradni a kézilabda mellett, és mindenképpen az ETO-nál, azt majd a jövő dönti el, hogy miben tudok kiteljesedni. Boldizsár előtt pedig természetesen szabad az út, sportágválasztásban is, és abban is, hogy melyik csapat áll majd közelebb a szívéhez. Én úgy érzem, egyelőre a foci vezet nála a kézilabda előtt.

Róla mondták

Danyi Gábor, az Audi ETO vezetőedzője:
Az első gondolatom Anita több mint ezer góljáról a BL-ben, az, hogy hihetetlen. Ennyi éven át a legmagasabb szinten játszani, és ott csúcsteljesítményt produkálni, óriási tiszteletet érdemel. Attól pedig még értékesebb az ő teljesítménye, hogy közben megmaradt szerénynek, olyan személyiségnek, aki a csapatot önmaga elé helyezi.

Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere:
Görbicz Anita példakép városunkban, megtisztelő számomra, hogy polgármesterként én adhattam át neki a díszpolgári címet. Anitának igazi győri szíve van, én csak tudom, hiszen már láttam.

Cseszregi Balázs, a MTVA Kossuth Rádió sportriportere:
Tizenhárom éves volt Anita, amikor először láttam játszani, az akkori klubelnök Vanyus Attila hívta fel rá a figyelmet. Azt mondta, ebből a gyerekből klasszis lesz. Igaza volt. Ki merem jelenteni, hogy ő a világ valaha volt legjobb kézilabdázója. Talán Anja Andersen mérhető hozzá. Ezer találata a BL-ben pedig elképesztő, lenyűgöző, utolérhetetlen.

Iváncsik Tamás, 117-szeres válogatott kézilabdázó:
Anita fantasztikus pályafutásába tökéletesen illik ez a rekord. Gyerekkorunkban együtt játszottunk és már akkor látszott, hogy kivételes a technikai tudása. Képes olyan dolgokra a labdával, amikre a férfimezőnyből is kevesen. Még ehhez is pluszt ad, hogy nem fél bevállalni a szép megoldásokat.