![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-39-1.jpg)
Az Erste Liga alapszakaszának utolsó hazai mérkőzésén lépett pályára ma este az UNI Győr ETO HC. Jövő héttől már a rájátszásba kerülés lesz a tét a DVTK Jegesmedvék ellen.
A bajnokság negyedik helyén álló Gyergyói Hoki Klub érkezett a Nemak Jégcsarnokba. A gyergyóiak számára komoly tétje volt a meccsnek, hiszen egy győzelemmel továbbra is harcban maradtak volna a második helyért, valamint az ezzel együtt járó jobb kiemelésért a bajnokságban.
Ennek megfelelően nem udvariaskodtak, már a negyedik perc elején vezetést szereztek Bodó Cristopher révén, majd a 11. percben Orbán növelte előnyüket. A második gyergyói gólra azonban pillanatokon belül érkezett a válasz: Szalma Zsolt zárkóztatta fel az ETO-t. Az első harmad 2-1-es vendégvezetéssel ért véget.
A folytatásban a csapatok gyakorlatilag lemásolták az első játékrészt: csak egy újabb gyergyói duplát követően tudott szépíteni a Győr. Ám tartósan ez sem mentett meg bennünket a három gólos hátránytól: a második harmad hajrájában Sárpataki volt ismét eredményes, 5-2-re növelve az erdélyi csapat előnyét.
Az utolsó felvonás hozta a meccs legkiegyenlítettebb szakaszát. Bár helyzetek mindkét fél előtt adódtak, sokáig egyik csapat sem volt eredményes. Ladányi Balázs a hajrában a kapust is lehívta, így tizenöt másodperccel a találkozó vége előtt Haaranen korongja talált utat az immár üres győri kapuba, beállítva ezzel a végeredményt:
UNI Győr ETO HC – Gyergyói Hoki Klub 2-6 (1-2, 1-3, 0-1)
A mieink számára az bajnokság alapszakaszából már csak egyetlen találkozó van hátra: szombaton az UTE ellen idegenben lépünk jégre 18.30-tól az Újpesti Jégcsarnokban.
Jövő héttől már a playoff-kvalifikáció mérkőzései következnek az alsóházban.
A rájátszásba kerülésért zajló párharcok menetrendje már a múlt héten kialakult, miután a tabellán a 7. és 10. hely között álló együttesek pozíciója már nem változhatott a pontkülönbségek miatt.
Az Erste Liga kiírásának megfelelően először a 7. helyen álló csapat, vagyis a DEAC választhatott magának ellenfelet. A debreceniek a 10. helyen álló Titánokat hívták csatába. Ezzel eldőlt az is, hogy a playoff-kvalifikáció másik párosítása a 8. helyen álló DVTK Jegesmedvék összecsapása lesz az alapszakaszt kilencedikként záró UNI Győr ETO HC-vel.
A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. Komoly előny, hogy az alapszakaszban előrébb végző csapatok játszhatják hazai pályán az első két mérkőzést. Ennek megfelelően a mieink az első két találkozójukat jövő héten Miskolcon játsszák majd. Az ETO HC programja:
Február 21., hétfő, 18 óra: DVTK Jegesmedvék – UNI Győr ETO HC
Február 22., kedd, 18 óra: DVTK Jegesmedvék – UNI Győr ETO HC
Február 24. csütörtök, 18.40: UNI Győr ETO HC – DVTK Jegesmedvék
A további meccsnapokat, amennyiben szükségesek lesznek, február 25.-re (péntekre), valamint február 27.-re (vasárnap) jelölték ki. A párharc győztese kerül be az Erste Liga rájátszásába.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-39.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-29.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-30.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-28.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-31.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-32.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-33.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-37.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-34.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-35.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-38.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2022/02/Gyori-ETO-HC-Gyergyoi-HK-VN-36.jpg)
Galéria: Vig Norbert