
Győri Audi ETO KC: Visszatérőkkel a fedélzeten a Vasas ellen
Két visszatérővel a keretben fogadja a Győri Audi ETO KC a Vasast 2025. március 26-án, szerdán 18 órától a K&H Liga 19. fordulójában. A zöld-fehéreknél második gyermeke születését követően Veronica Kristiansen, valamint kézsérüléséből felépülve Kristine Breistöl is ott lesz a keretben.
A hónap utolsó – hazai – mérkőzését játssza március 26-án, szerdán 18 órától a Győri Audi ETO KC, ezt követően pedig egy hónap múlva, az EHF Bajnokok Ligája negyeddöntőjében láthatja ismét hazai pályán a kedvenceket a közönség. Hat körrel a K&H női kézilabda liga vége előtt a csapat a Vasast fogadja az Audi Aréna Győrben, amely legutóbbi hat mérkőzésén nem szerzett pontot – bár legutóbb szoros meccsen kapott ki otthon 33–30-ra a Szombathelytől, előtte meglepő, 36–30-as vereséget szenvedett az MTK vendégeként.
„Nincs már hátra sok mérkőzés az idényből, éppen ezért ebben az időszakban fontos, hogy minden mérkőzést okosan használjunk fel – fogalmazott Per Johansson vezetőedző. – Többen visszatérnek a csapatba, a szülést követően Veronica Kristiansen, valamint sérüléséből felépülve Kristine Breistöl is hosszú idő után játszhat majd újra. Fontos a beépítésük, ugyanakkor az is, hogy az edzéseken gyakorolt elemek a pályán is visszaköszönjenek.”
Az angyalföldi együttes tizennyolc fordulót követően három ponttal áll a már kieső Békéscsaba előtt, 11 pontjával jelenleg a tizenegyedik. Érdekesség, hogy a piros-kékek két legeredményesebb játékosa egyébként győri nevelésű: Farkas Johanna 123 találattal vezeti a házi góllövőlistát, őt pedig Szilovics Fanni követi a 83-mal.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy végre visszatérhetek a pályára a lányok közé, mert nagyon rég volt már az utolsó ilyen alkalom. Ugyan néhány bemelegítésen részt vettem, játszani még nem tudtam, úgyhogy örülök, hogy végre ismét készen állok. Alig várom, hogy visszatérjek a csapatba, és felvegyem a ritmust – mondta a találkozó előtt az Európa-bajnokságon elszenvedett kézsérüléséből, több mint három hónap után visszatérő norvég balátlövő, Kristine Breistöl. – Tisztában vagyunk vele, hogy a következő mérkőzés az a kategória, amit meg kell nyernünk, de minden találkozót arra használunk, hogy fejlődjünk és felkészüljünk a következő kihívásokra. A védekezés mindig kulcsfontosságú – sokat dolgozunk rajta, rengeteg lehetőség rejlik benne, és vannak más erősségeink is, amelyeket szeretnénk továbbfejleszteni. Emellett a gyorsindításoknál fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldásokat, a támadójátékban pedig arra kell törekednünk, hogy a kidolgozott rendszereinket hatékonyan és a tervek szerint alkalmazzuk. Remélhetőleg jó mérkőzést játszunk majd!”
A Vasas elleni összecsapást Dáné Rita és Marton Zsófia vezetik, az M4 Sport kézi YouTube-csatornája pedig élőben közvetíti.
Forrás: gyorietokc.hu