Győri győzelem az év első honi találkozóján

Venesz Klaudia Fotó: O. Jakócs Péter
2025.01.07. 19:11

Az év első hazai mérkőzésén fogadta otthonában a Győri Audi ETO KC az Alba Fehérvár KC csapatát, a találkozó 34:23-as győri győzelemmel zárult.

Több fiatal játékos is lehetőséget kapott a keretben, Rédecsi Polettnek, Varga Dalmának, Győri Alexának és Szár Evelinnek is bizalmat szavazott Per Johansson. A 12. fordulóban a tabella 11. helyén szereplő fehérváriak ellen fontos Bajnokok Ligája mérkőzés előtt a hazai bajnokság keddi, hétközi mérkőzésén több kulcsjátékost is pihenőre küldött a mester.

Bár a kezdés joga a győri csapatnál volt, kis küzdelmet követően a fehérváriaknak akadt gólszerzési lehetősége, az első találatot nekik számolták. Per Johansson a 9. percben kért időt, ekkor már 2:5-ös vezetést regisztráltak az Alba Fehérvár javára. A felzárkózást Nze-Minko kezdte el, a két, egymást követő találatával egygólosra rövidítette a fehérváriak előnyét, majd szélről Varga Dalma talált lyukat a védelmen, így egyenlítettek a zöld-fehérek (5:5).

A 13. percben újra a fehérváriak vették át a vezetést, de rögtön jött a győri kontra: Dulfer talált hálót, de a fejér vármegyei együttes sem hagyta válasz nélkül az akciót (6:7). A percekig tartó gólcsendet Jörgensen törte meg a 18. percben (7:7). Per Johansson együttesének csak a 19. percben sikerült fordítania, Emilie Hovden, majd Rédecsi Polett góljával kétgólosra növelték a különbséget (9:7). De Paula a 22. percben megszerezte a találkozó 10. győri találatát, az ő újabb lövése után négygólósra nőtt a különbség (11:7).

A 24. percben már magabiztosabb játékot mutattak Per Johansson tanítványai, a találkozó 24. percében szerzett találattal Blohm újabb egy góllal növelte az előnyt. A fehérváriak egy hétméteresből jutottak gólszerzési lehetőséghez (12:8), de Jörgensen kontrából értékesített (13:8).

A 27. percben ismét Jörgensen volt sikeres (14:8), egy vitás helyzetet követően a Kovács-Sebők Stefánia – Vastag-Réti Rebeka Réka játékvezető páros hetest ítélt meg a fehérváriaknak, melyet értékesítettek is (14:9), Bratsett-Dale azonnal reagált (15:9). Egy gyors labdaszerzést követően az Alba Fehérvár jutott fel a kapuig (15:10), a találkozó félidei eredményét Nze-Minko találata állította be, a csapatok a mérkőzés 16:10-es állásánál vonultak az öltözőbe.  

A második félidő első találatát Jörgensen lőtte hétméteresből. A fehérváriak lassabban reagáltak, majd Van Wetering értékesített (18:11).

A találkozó 36. percében tapsolhattak a győri szurkolók újabb gólnak: Nze-Minko lövésével már nyolcgólos különbséget regisztráltak. Ryu újabb egy góllal ajándékozta meg a szurkolókat, majd sorozatos győri gólszüretet követően, a találkozó 42. percében 24:15-ös eredményen állt a kijelző. A 43. percben hétméteresből Győri Alexa mellett haladt el a labda (24:16).

A találkozó 44. percében Jörgensen értékesített, kontrából az Alba Fehérvár gólja is érkezett (25:18), majd Blohm növelte újra a hazaiak előnyét. A találkozó 23. percében Hovden találatával már 30:21-es eredménynél tartottak a csapatok.

Az 56. percben Jörgensen készülődhetett hétmétereshez, találatot azonban a lövése nem ért, de a kontrára érkező vendégek sem tudtak érvényesülni. De Paula eggyel növelte a gólok számát (32:23), majd Dale volt eredményes (33:23), a mérkőzés utolsó percében is ő jeleskedett egy szép ejtett labdával, ezzel a találattal a találkozó 34:23-as végeredménnyel zárult.

A Győri Audi ETO KC január 12-én az Odense Handbold otthonába utazik a Bajnokok Ligája következő fordulójában.

A mérkőzést követő találkozón a vezetőedzők és a játékosok értékelték a látottakat.

Lazovic Suzana, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője úgy véli, nagyon jól első nyolc percet produkáltak, amellyel megmutatták, hogy bárki ellen képesek jól teljesíteni. „A csapat nagyon komolyat küzdött, örülök, hogy pályára tudtunk lépni egy ilyen ellenféllel. Nem vagyok teljesen elégedett, hiszen tudom azt, hogy milyen csapatom van és mire vagyunk képesek. Remélem, hogy a jövő heti kupatalálkozón még jobban meg tudjuk nehezíteni az ETO dolgát.”

Per Johansson, a Győri Audi ETO KC trénere kiemelte, hogy jól ismeri az ellenfél edzőjét, hiszen korábban a játékosaként is szerepelt Lazovic. „Az Alba keményen beleállt a mérkőzésbe, amit tudtak, azt megmutatták. Egy jó játékosokból állónak, jó szisztémában játszottak A célom az volt, hogy stabilak legyünk a védekezésben, azt gondolom, ezt a meccs végéig elértük. Külön öröm számomra, hogy Alexa a második félidőben megmutatta – nemcsak nekem, hanem mindenkinek – hogy a teljesítményével a felnőtt csapatban is tudja segíteni az életünket” – utalt Győri Alexára Per Johansson.

Hadfi Gréta, a fehérváriak hálóőre számára külön öröm Győrben játszani. „Ezek ellen a játékosok ellen egy-egy védés, vagy egy-egy gól, vagy jó védekezés mindenki számára építő jellegű. Meg szerettük volna megmutatni, hogy küzdős csapatunk van és meg szeretnénk mindenkinek, bárki is jön velünk szembe, akadályozni és nehezíteni a dolgukat.”

Győri Alexa, a Győri Audi ETO KC kapusa úgy véli, a székesfehérváriak igazán megnehezítették a dolgukat. „Örülök, hogy a második félidőben én is pályára tudtam lépni. A végére már én is belejöttem a mérkőzésbe és védésekkel meg tudtam hálálni.”

Az együttesek hamarosan újra találkoznak, a Magyar Kupa-sorozatban január 15-én csapnak össze az Audi Aréna Győr pályáján.

Galéria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #kézilabda | #sport |