Győri sikerektől hangos a tavaszi kajakszezon!

Szigeti Sándor Fotó: kajakkenusport.hu
2024.05.21. 06:23

Takács Kincső országkvótát szerzett a párizsi olimpiai játékokra, Kopasz Bálint pedig két aranyéremmel zárt a szegedi világkupán – sorban szállítják a sikereket a győri kajak-kenusok.

Szenzációs versenyzéssel, hatalmas szívvel szerezte meg Takács Kincső Magyarország utolsó olimpiai kajak-kenu kvótáját Szegeden. Pedig a világbajnok győri kenus számára rémálomszerűen indult a nap. Az előfutamban az erős szél kifordította hajóját a startgépből, ám így is egészen a döntőig menetelt, ahol elképesztő hajrával másodikként ért célba: „Végre ki tudtam magamból adni azt a teljesítményt, ami mindig is bennem volt. A döntő utáni éjszakán alig aludtam, életem egyik legfontosabb eredményének tartom ezt a sikert. Nyugodt és jó felkészülés van mögöttem, aminek meglett az eredménye, nagyon boldog vagyok. Az, hogy én indulok-e magyar színekben a kenu egyesek 200 méteres távján Párizsban, a júniusi szegedi válogatóversenyen dől el” – nyilatkozta lapunknak a Graboplast Győri VSE kiválósága.

Olimpiai címvédő kajakosunk, Kopasz Bálint sem tétlenkedett, előbb ötszáz méteren, majd férfi egyes ezer méteren tartott erődemonstrációt a világkupán, mindkét számban győzött: „Nagyszerű érzés, hogy ilyen szuper formát tudtam hozni, ráadásul idén még egyszer sem eveztem 3:24-es időt ezer méteren, ami most sikerült. Az első döntő után jól tudtam regenerálódni és a szélviszonyok is kedveztek. Annak külön örülök, hogy lényegében mindenki itt volt a hazai és nemzetközi mezőnyből, aki számít, így a legjobbakkal küzdöttem a győzelemért” – fogalmazott Kopasz Bálint, aki mostantól június 6-ára koncentrál, hiszen ekkor lesz a mindent eldöntő csata az olimpiai kvótáért Varga Ádámmal szemben.

Kapcsolódó témák: #kajak-kenu | #olimpia | #világkupa |