Hatodik a 4×200 méteres női gyorsváltó

MTI Fotó: MTI/Kovács Tamás
2024.08.01. 23:06

A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó a hatodik helyen végzett a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján.

A magyar csapat a délelőtti előfutamban a favorit ausztrálok mögött a második idővel került a fináléba, az éremszerzés előzetesen azonban földöntúli bravúr lett volna, hiszen a riválisoknál szinte kivétel nélkül érkeztek olyan úszók, aki 1:55-1:56 perc közötti 200 métereket tudnak, például a nyolcszoros olimpiai bajnok amerikai Katie Ledecky.

A belgrádi Európa-bajnoksághoz képest változást jelentett, hogy már délelőtt Pádár volt az első ember, aki megpróbálta a lehető legjobb helyen átadni a képzeletbeli stafétát. A szegediek 18 éves kiválósága – akit egyéniben a rajt előtti bemozdulása miatt kizártak – saját junior Európa-csúcsát (1:56.17) megjavítva, 1:56.14-gyel váltott. Ábrahám több mint fél másodpercet faragott délelőtti idejéből, Késely azonban rontott. A befejező ember, Ugrai a hatodik helyen vágott neki az utolsó 200 méternek, ő is felül tudta múlni önmagát, aminek köszönhetően a csapat megtartotta pozícióját, és 7:50.52 perccel zárt.

A számot az ausztrálok nyerték 7:38.08 perces olimpiai csúccsal.

Nagyon meglepődtem az időn és nagyon jól esett ez az úszás, főleg abból a szempontból, hogy mi történt velem a héten. Nagyon örülök, hogy le tudtunk még dobni két másodpercet és olimpiai hatodikak lettünk” – nyilatkozta az MTI-nek Pádár.

A döntő előtt elképesztően izgultam, de ez már egy összeszokott csapat és ugyanazt a kétszáz métert kell végül leúszni. Amennyire csak lehetett, nyomtam az ausztrálok és az amerikaiak mellett, végig bíztam a lányokban, és ez nagyon szép eredmény, főként mert hármunknak ez az első olimpiája” – mondta Ábrahám.

Büszke vagyok a csapatra, gyönyörű ez a hatodik hely, de az emberes részét a többiek vitték. Magamra kicsit haragos vagyok, jobb időre vágytam. Huszonkét évesen a csúcsformámban kéne lennem, de csak kergetem az egyéni csúcsokat. Hosszú út áll előttem, hogy ezt megfejtsem, de büszke vagyok és örülök, hogy itt lehettem ezekkel a csodálatos lányokkal” – mondta Késely.

A világon a hatodik legjobbak vagyunk, ezt nem gondoltam volna előzetesen. Egyelőre felfoghatatlan az egész. Amikor kilépünk egy ekkora közönség elé és mindenki minket figyel, az felemelő, nem sok mindenki tapasztalhatja meg, és én nagyon boldog vagyok, hogy ezek közé az emberek közé tartozhatok. Remek lányokkal úszhattam együtt, folytatjuk tovább” – fogalmazott Ugrai.

Eredmények:
női 4×200 m gyorsváltó, olimpiai bajnok: Ausztrália (Mollie O’Callaghan, Lani Pallister, Brianna Throssell, Ariarne Titmus) 7:38.08 perc
2. Egyesült Államok (Claire Weinstein, Paige Madden, Katie Ledecky, Erin Gemmel) 7:40.86    
3. Kína (Jang Jün-hszüan, Li Ping-zsie, Ko Csu-dung, Liu Ja-hszin) 7:42.34    
…6. MAGYARORSZÁG (Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna) 7:50.52
Kapcsolódó témák: #olimpia | #párizs2024 |