Szombaton sokfelé számíthatunk csapadékra, eső, havas eső, havazás egyaránt kialakulhat. Délután északnyugaton kissé szakadozottabbá válhat a felhőzet. A déli, délkeleti szél elsősorban északnyugaton és a Dunántúl északi felén élénkülhet meg. Napközben -2 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap egy hidegfront hatására változóan felhős-napos időben lesz részünk. Jelentős csapadék nem várható, csupán kezdetben helyenként szállingózhat a hó, majd napközben elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor, hózápor. Hajnalra, reggelre délnyugaton pára, köd képződhet. Sokfelé élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimum-hőmérséklet -5 és +3 fok között alakul, kora délután pedig 2 és 8 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk.
Hétfőn egy melegfront hatására több tájegységünkön is kialakulhat eső, helyenként havas eső is, a hegyekben kisebb havazás sem kizárt, viszont hajnalban, reggel átmenetileg néhol ónos eső is előfordulhat. Élénk, erős, helyenként viharos lesz a nyugatias irányú szél. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul.
Kedden és szerdán többfelé süthet ki hosszabb időszakokra a nap, de helyenként lesznek tartósabban felhős tájaink is, viszont jelentős csapadék sehol sem várható. Kedden még sokfelé erős, viharos lesz a nyugati, északnyugati szél, majd szerdán már csak helyenként lehet élénk a légmozgás. Enyhe napok jönnek, kedden 8 és 13, szerdán 6 és 12 fok között alakulhatnak a maximumok.
Forrás: Időkép