Hamarosan betölti a 71. életévét a judo társadalom egyik jól ismert alakja, Klemensits Zoltán - osztotta meg a Rába ETO Győr SE Facebookon.

Ahogy írják, a Rába ETO Győr SE judo szakosztályának tagja sokak számára példakép lehet, hiszen a mögötte hagyott több évtizedben sok-sok sikert és kudarcot átélt, valamint megannyi tapasztalatot szerzett. Ha nincsenek a sérülések és ki tudja hozni magából a maximumot, akkor egy álomszerű karriert tudhatna maga mögött, de most sem szabad keserű szájízzel visszatekintenie az 1969-ben kezdődő pályafutására. Sokan csak „Csonti”-nak ismerik, akinek a bokasöprés technika volt az erőssége.

„Sejthetitek, hogy honnan jött ez a becenév. Rengeteg versenyen szerepeltem, és egyszer volt, hogy egy csehszlovák ellenfelemen akkorát dobtam, hogy eltörött a karja. Természetesen, nem voltam rá büszke, hiszen ez egy véletlen, rosszul alakuló pillanat volt, de benne van a judoban. Akkor ragadt rám a csonttörő elnevezés” – kezdte Klemensits Zoltán, majd hozzátette: „Ezt követően aztán még egy szerencsétlen szituációba keveredtem, amikor évekkel később egy lábtörés is történt az egyik mérkőzésemen, miután összeakadt a lábunk az ellenfelemmel. Nagyon sajnáltam, hogy súlyos sérülést szenvedett, és hogy hosszabb kihagyás vár rá”.

A veterán sportoló elmondta, a judo fegyelemre és tiszteletre tanítja. A kezdetekre is visszaemlékezett:

„1969-et írtunk, amikor elkezdtem judozni. Gyimesi Tamás volt az első edzőm. Aztán jött a Jungi Csaba bácsi, aki, ha azt mondta, hogy menjünk a falnak, akkor nekifutottunk… Értelemszerűen arra gondolok, hogy nála iszonyatosan keményen edzettünk. Volt, hogy elkapott a hányinger, és ájulás közelében voltam. Hétvégéken jártuk a versenyeket, és alig vártam már, hogy egy helyezést elérjek. Nem sokkal később, a junior válogatottba kerültünk be hárman Győrből. A 80 kg-ba indultam, és készültem az Európa Bajnokságra, viszont bajlódtam a lábammal, mert gyakran kiugrott a térdem. Mint utóbb az kiderült, porcleválásról volt szó. Leningrádban lett volna ez a nemzetközi torna, sérülés miatt viszont kénytelen voltam kihagyni. Ez sokkolt és bántott akkor, fiatalon. Úgy gondoltuk, hogy sebaj, valahogy túlteszem rajta magam, és készülök a világbajnokságra. Egy operáció aztán segített a lábamon és fél esztendő kihagyás után újra a csúcsra kellett jutnom. A VB előtt ismét szerencsétlenül jártam, hiszen az egyik edzésen a birkózó szőnyeg szélére estem, és kiugrott a vállam, ezt követően pedig minden meccsen fájlaltam, sajnos rengeteg ütközetet emiatt el is veszítettem. 1973-ban kés alá feküdtem, azt mondanom sem kell, hogy erről a tornáról is lemaradtam. Egy év múlva pedig újra edzésbe szálltam, és idővel rendbe jött a vállam is! Sajnos, a mai napig nem tudom függőlegesig emelni a kezemet.”

Hiába a kudarcok, az elszánt sportoló küzdött és nem adta fel a harcot. „Akkoriban, hogy első osztályú legyek, 60 pontot kellett szerezni. 50-em már volt, és Pécsen rendeztek egy kupát, amire úgy mentem oda, ha megnyerem akkor plusz 10 szerzett ponttal az első osztályú szintet is elérem. Na, hát győztem. A pályafutásom alatt 7 alkalommal operáltak. ’86-ban volt olyan versenyem is, ahol egy rossz megmozdulás után, a térdemben minden elszakadt, amit csak el tudtok képzelni. Akkor épp egy válogató tornáról maradtam le, amit Németországban rendeztek. A folyamatos sérülések után nagyon keményen edzettem. Büszke vagyok arra, hogy a válogatott keret tagja voltam 14 éven keresztül, és arra is, hogy 15 éven át a +100 kg-ban én nyertem idehaza” – vázolta fel a pályafutásához kapcsolódó fontos eseményeket a sportoló.

„Az eredményeimről annyit, hogy napjainkban a Senior kategóriában rendezett versenyeken szoktam elindulni. A Kecskeméten megtartott Senior Európa Bajnokságon például a második helyen végeztem a +86 kg-os súlycsoportban. A következő évben az osztrák fővárosban rendezték a Világbajnokságot, ahol 3. lettem. Ez hatalmas élmény és eredmény volt, pláne úgy, hogy mindenkit ipponnal győztem le. Ezen a megmérettetésen, a döntőbe jutásért egy Világ- és Olimpiai bajnok versenyzővel találtam szemben magam. Összesen két alkalommal állhattam a dobogó legalsó fokán világbajnokságon, de egyszer a 2. helyen is végeztem. Ami pedig az Európa-bajnokságokat illeti, háromszor örülhettem bronzéremnek, egyszer pedig ezüstéremnek. Időközben bírói vizsgát is tettem, később edzőként dolgoztam Mosonmagyaróváron. Molnár Sándor volt, aki hívott oda trénernek. Sajnálom, hogy napjainkra megfeledkeztek róla, rengeteget tett a sportkörért” – mesélt az eredményeiről Csonti.

„Mivel fájnak a lábaim, nem edzek túl sokat, de egy héten egyszer azért lemegyek mozogni. Tudom, hogy sérülékeny vagyok és fájnak az ízületeim, de a mai napig azért dolgozom, hogy ha elindulok egy versenyen, győzelemmel zárhassam” – fejezte be „Csonttörő”.