Húsz éve, 2002. február 14-én hunyt el Hidegkuti Nándor olimpiai bajnok labdarúgó, a legendás Aranycsapat középcsatára.

1922. március 3-án egy óbudai sváb polgári családban született, Hidegkuthy Nándor néven, a család Kaltenbrunner nevét apja magyarosította Hidegkuthyra. Édesapja az első világháború után vitézi címet kapott, édesanyja gyárigazgató volt. A kommunista rendszerben “osztályidegen” származását el kellett titkolnia, hogy játszhasson a válogatottban, ebben a szövetségi kapitány Sebes Gusztáv segített neki. Sebes rendeztetett egy “dokumentumfilmet”, amelyet a Filmhíradóban vetítettek, ebben édesanyját már élmunkásként mutatták be, Hidegkuti pedig munkásfiúként már magára húzhatta a címeres mezt.

“Gacek” (az óbudai svábok hívták így vékony alkata miatt) a focit grundokon, rongylabdával kezdte, legtöbbször a kapuba állították magassága és bravúros védései miatt. A környékbeli óbudai Újlaki FC ekkoriban alakuló kölyökcsapatának intézője viszont középcsatárként látott benne fantáziát. 16 évesen bekerült a felnőttcsapatba, egy év múlva már az NB II-es Gázművek csapatához hívták, 1943-tól pedig a XIII. kerületi Elektromos mezében játszott.

A második világháború után, 1945-től a Herminamezei AC, majd 1946-tól az MTK (később Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó) labdarúgója lett. A kék-fehér együttesben 1946 és 1958 között 302 mérkőzésen lépett pályára és 222 gólt lőtt. Háromszor szerzett bajnoki aranyérmet (1951, 1953, 1957-1958), hatszor lett második, egyszer harmadik, a csapattal 1952-ben Magyar Népköztársasági Kupa győztes lett, 1955-ben Közép-európai Kupát nyert.

1943-ban már válogatott kerettag volt, a háború utáni, 1945. augusztus 20-i újrakezdéskor a B-csapatba hívták be. A válogatottba érdekes körülmények között került be. Visszaemlékezése szerint:

“1945. szeptember 30-án kiballagtam az Üllői útra, ahol a románokkal mérkőztünk. Kíváncsi voltam a mieinkre, és mit ad Isten, azonnal az öltözőbe küldtek. Gallowich Tibi bácsi (az akkori szövetségi kapitány) röviden közölte, hogy Szusza Feri sérült, én állok be a helyére. Az utcáról lettem válogatott. Két góllal tettem le a névjegyemet, amúgy 7:2 lett a javunkra.”

A címeres mezt 1958-ig 69 alkalommal ölthette magára, az általa először játszott, úgynevezett hátravont középcsatár poszton 39 gólt szerzett. Az Aranycsapatban eleinte beugróként jutott szóhoz Kocsis Sándor, Puskás Ferenc és Czibor Zoltán szerepkörében. 1950-től vált rendszeressé játéka, de még az 1952-es helsinki olimpián is többször csak jobbszélsőként “fért be”, igazi center szerepkörét csak 30 éves korában találta meg Sebes Gusztáv szövetségi kapitány.

A válogatottal 1947-ben megnyerték a Balkán Kupát, 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok lett, tagja volt az 1954-ben Svájcban világbajnoki ezüstérmes együttesnek, az olaszokat 1953-ban Rómában 3-0-ra legyőző, ezzel az Európa-kupát elhódító csapatnak és játszott az 1958-as svédországi világbajnokságon is. Pályafutásának csúcspontja az 1953. november 25-i “évszázad mérkőzése” volt, amikor a Wembley-stadionban a 6:3-as magyar sikerrel zárult találkozón háromszor talált a hazai pályán addig veretlen házigazdák kapujába.

Az Öreg – ahogy játékostársai hívták – világklasszis, a magyar labdarúgás legkiválóbb játékosainak egyike volt. Sokoldalúságára jellemző, hogy a válogatottban a támadósor valamennyi helyén szerepelt, technikailag és taktikailag tökéletesen képzett, ötletes, munkabíró, gyors és fejjátékban is igen jó labdarúgó, Bozsik és Puskás mellett a válogatott csapat egyik karmestere volt.

Visszavonulása után számos hazai és külföldi csapat edzőjeként is sikereket ért el. Az olasz Fiorentina szakvezetőjeként 1960-1961-ben megnyerte az Olasz Kupát és a Kupagyőztesek Európa Kupáját, a következő évben ezüstérmes lett. A Győri Vasas ETO vezetőedzőjeként az 1963 őszi félidényes bajnokságban csapatával magyar bajnok lett és BEK elődöntőig jutott. Az Al-Ahly National gárdájával ötször nyert egyiptomi bajnoki aranyérmet, 1996-1997-ben Alexandriában tanácsadóként dolgozott. 2001-ben a Nemzeti Labdarúgó Akadémia tanácsadó testületének tagjává nevezték ki.

1951-ben Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozatát és a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója címet kapta meg, 1953-ban az év labdarúgója, 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója, 1988-ban MTK Örökös Bajnok, Örökös tag lett, átvehette a 100 éves MTK jubileumi aranygyűrűt. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, felkerült kézjegye és kéznyomata a Magyar Sportcsillagok Falára. 1994-ben Óbuda-Békásmegyer díszpolgára lett, 1994-ben FIFA Fair Play-díjat, 1995-ben a Magyar Olimpiai Bizottság érdemérmét, 1997-ben a Magyarság Hírnevéért, 1998-ban Aranyemlékérem a Magyar Köztársaság Elnökétől kitüntetést kapott, 2001-ben 100 éves MLSZ emlékéremmel jutalmazták, 2013-ban posztumusz Budapest díszpolgára lett.

“Szép volt a játékos-pályafutásom. Amikor a válogatottban kimentünk a pályára, óriási élmény volt, hogy rengeteg külföldi jött el mérkőzéseinkre, mert szép játékot akartak látni. Szeretet vett körül bennünket mindenütt, s öröm volt hallgatni a mérkőzés előtt a magyar Himnuszt. Edzőként is nyugodt légkör volt körülöttem. Elmondhatom, úgy éltem és dolgoztam, ahogy én akartam. Boldog ember vagyok” – nyilatkozta.

Hidegkuti Nándor 2002. február 14-én 80 éves korában, szív- és keringési elégtelenség következtében hunyt el. Halála után róla nevezték el az MTK labdarúgó stadionját, ahol 2013-ban avatták fel mellszobrát. 2011 óta utca is őrzi az emlékét Budapesten.