Hivatalos! Ledio Beqja az ETO első téli igazolása

Győr+ Fotó: eto.hu
2025.01.10. 20:36

Ahogy sajtóhírekre hivatkozva a Győr+ Média már délelőtt beszámolt róla, az ETO FC Győr este bejelentette: valóban leigazolta Ledio Beqja albán labdarúgót.

A klub a hivatalos Facebook oldalán köszöntötte a csapat első téli érkezőjét, a 23 éves albán középpályást Ledio Beqja-t.

Az eto.hu az alábbiakat írja az új szerzeményről: Ledio Beqja az elmúlt hat évet a KF Teuta csapatánál töltötte, ahol már 17 évesen bemutatkozott az első csapatban. Ezekben az években 151 mérkőzésen lépett pályára, öt gólt szerzett, és négy trófeával gazdagodott, fiatal kora ellenére pedig csapatkapitányként vezette az együttest.

A 23 éves futballista pályafutása során már bizonyította, hogy képes magas szinten teljesíteni. Beqja középpályásként kiemelkedő technikai tudásával, dinamikájával és taktikai érettségével emelkedik ki. Pontos passzai és érett játéka különösen nagy előny lehet a győri csapat számára.

Nagyszerű fogadtatásban részesültem mind a stáb, mind pedig a játékosok részéről. Örülök, hogy két honfitársam is van a csapatban, ami segíti a beilleszkedésem. Ez az első alkalom, hogy Magyarországon járok, de már most nagyon tetszik az ország. Úgy tudom, hogy erős bajnokságba kerültem, ez remek fejlődési lehetőséget nyújt számomra, bízom benne, hogy fel tudok nőni a feladathoz, és jó játékkal segítem a csapatot a jövőben – zárta a játékos.

Beqja a következő hetekben keményen készül az előtte álló kihívásokra.

Korábban írtuk:

Fotó és forrás: ETO FC Hivatalos Facebook és eto.hu

Kapcsolódó témák: #ETO FC Győr | #labdarúgás |