Kapás Boglárka jobban van, úgy érzi, szerdán úszni tud majd

MTI Fotó: MTI/Derencsényi István
2024.07.30. 13:30

Betegsége után jobban érzi magát az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

A Rio de Janeiróban 800 méter gyorson ötkarikás bronzérmes, utolsó versenyére készülő Kapás vasárnap éjjel közösségi oldalán arról tett közzé bejegyzést, hogy 37,7 Celsius-fokos a testhőmérséklete, emellett hányt is.
Kedden délelőtt ugyancsak a közösségi oldalon osztott meg egy videót, amelyben megköszönte a szurkolóinak a jókívánságokat.
“Ma már sokkal jobban vagyok, mint tegnap, tegnap még egész nap hőemelkedésem volt és elég rossz kedvem is. Ma reggel felkeltem és úgy érzem, hogy holnap fogok tudni versenyezni” – fogalmazott az ötödik olimpiáján szereplő és 200 méter pillangón korábban világ- és Európa-bajnok Kapás.
“Biztos, hogy picit legyengített ez a kis betegség, de ezt most próbálom kizárni” – szögezte le. – “Arra fogok gondolni, hogy ez meg sem történt és erőm teljében vagyok.”
“Várom nagyon, hogy holnap ússzak és versenyezzek itt az utolsó olimpiámon, mindent bele fogok adni és értetek fogok úszni” – üzent a drukkereknek Kapás, akinek 200 méter pillangón szerda reggel kellene medencébe ugrania az előfutamban.

Kapcsolódó témák: #olimpia | #párizs2024 | #spor | #úszás |