Kézilabda BL: ötgólos győri siker a rangadón

Venesz Klaudia Fotó: O. Jakócs Péter
2024.09.21. 19:31

A Győri Audi ETO KC szombaton a Vipers Kristiansand együttesét fogadta otthonában, a BL-sorozat harmadik fordulójában a győriek 100%-os mérleggel zártak. A mérkőzés szünetében az Audi Hungaria Kft. és az ETO KC képviselői aláírták a további három évre szóló szponzorációs szerződést, jelképesen egy-egy labdán helyezték el kézjegyüket.

A bevonuláskor hatalmas tapssal, régi ismerősként köszöntötte a szurkolótábor a Vipers együttesében szereplő Stine Bredal Oftedalt és Silje Solberg-Osthasselt is. Mindkét hölgy a BL-győzelem után távozott a győri együttestől. Több mint 4600 néző előtt, hatalmas hangulatban zajlott a mérkőzés.

A találkozó győri kezdéssel és De Paula találatával indult. A vendégek azonnal szépítettek, majd percek teltek el hálóba vágódó labda nélkül. A vezetést az ötödik percben a Vipers vette át, a választ az ETO nem tudta azonnal megadni, a labdaszerzés után kontrából tudott felfutni Per Johansson együttese. Sandra Toft szépen tette a dolgát a kapuban, a 15. percben megítélt hetes is a háló fölött haladt el, így az ETO meg tudta tartani az 5:4-es vezetést. Az egyenlítő találat a 16. percben érkezett, de azonnal jött a válasz, ismét egy góllal vezettek a mieink, majd Jörgensen kettőre növelte a gólkülönbséget (7:5). Válasz itt sem jött, a Vipers időkérése előtt már háromgólos különbséget számláltak.

A norvégok több hibát is vétettek, amit a győriek előnyökre tudtak fordítani, a 20. percben Hoveden góljával 9:6-ra változott az eredmény. A 21. percben már kettős emberhátrányban játszott a Vipers szabálytalanság miatt, Housheer hetesével négygólosra nőtt a különbség (10:6). Az egyenlítés esélyét nem tudták kihasználni, Toftról pattant a labda, újabb gólszerzési lehetőséget szereztek a győriek: 11:6. Blohm szabálytalankodása miatt újabb hetest fújt a bíró, a felső lécről pattanó labda győri kézben landolt, Housheer találatával már hatgólósra nőtt az ETO előnye (12:6). A 25. percre kettőt faragtak a norvégok a hátrányukból. A 29. percben a Vipers hálót talált, de Nze Minko azonnal válaszolt: 13:9, Housheer újabb egy góllal növelte a gólok számát: 14:9-es eredménnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

Michael Breme, az Audi Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke, Németh Kinga személyügyért és szervezetért felelős igazgató, Görbicz Anita, az Audi ETO KC elnöke, valamint Endrődi Péter, az ETO KC ügyvezetője vonultak a pályára. Michael Breme bejelentette, hogy az Audi 2006 óta tartó támogatását újabb három éves időtartamra meghosszabbítják, így az Audi marad a klub névadó főszponzora.

A második játékrész is győri találattal indult. A Vipers hibázott a hetesnél, Toftról támadáskor is több labda kipattant, így a 46. percben az ETO 16:10-re vezetett. Először Housheer, majd Nze Minko is kispadra ült két percre, de a zöld-fehérek így is gólképesek maradtak. A 41. percben, norvég találat után 19:14-re vezettek a mieink. Toft ugyan kétszer is hárította a Vipers próbálkozását, de belül védés miatt a bíró hetest fújt, amit a vendégek értékesítettek. Újabb büntető érkezett az 50. percben, a Vipers faragott a hátrányából és egy rossz passz után ismét a norvégoknál volt a lehetőség, de ebből nem született gól. Per Johansson együttesének játékában ez nem okozott törést, a lányok tovább folytatták a gólgyűjtést: az 52. percben 23:18-as eredménynél kért a győriek vezetőedzője időt. Négy perccel a mérkőzés lefújása előtt Hovden szerezte meg a 25. győri gólt, amit a 27. percben megismételt. Az ETO harmadik időkérése előtt 26:21-es eredményt regisztráltak. Hatalmas füttyszó kísérte az újabb hetest, a hálót ért találat a mérkőzés lefújása előtt, utolsó percben érkezett a Viperstől, ez maradt a találkozó utolsó gólja, így a mérkőzés végeredménye 27:22 lett.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Hlavaty Tamás, a Vipers Kritiansand vezetőedzője gratulált az ETO-nak az eredményhez. Elmondta, hogy nagyon büszke a csapatára. Fantasztikus csapatmunkát végeztek a lányok és mindkét csapat kapusának gratulált a teljesítményéhez. „A játékosok nagyon dolgoznak és mindent megtettünk azért, hogy jól játszunk” – véli Hlavaty. Hozzátette, hogy jól kezdtek, sok lehetőséget kaptak arra, hogy szorosabbá tegyék a mérkőzést, de a győriek top védelmét nagyon nehéz volt megbontaniuk. „Tovább kell dolgoznunk, hogy a helyzeteket kihasználjuk”.

Silje Solberg, a vendégek hálóőre elmondta, hogy otthon érezte magát a régi csapattársak és a szurkolói fogadtatás miatt. „Nagyon élveztem a játékot.” Biztonságban érezte magát a védelem mögött és úgy véli, extra segítséget tudott nyújtani, de a szélről jövő labdákat jobban foghatta volna.

Per Johansson, az ETO vezetőedzője szintén a két kapus kimagasló teljesítményét méltatta. Úgy véli, végig egy szinten tudták tartani a játékot. Fantasztikus meccs volt, az 1:1 helyzetek kihasználásával nem voltam elégedett. Sandrának is a legjobbkor jöttek a védései, amikor elvette az ellenfél bizalmát. „Nagyon örülök, hogy az ellenfél csapatában szereplő mindkét kapust edzettem.”

Sandra Toft, a győri együttes kapusában volt némi visszavágási vágy a Vipers ellen elvesztett mérkőzés miatt. Reméli, hogy a sok gyakorlás, a védekezési stílus kifizetődő lesz és minden játékkal egyre jobbá válik. „Nagyon sokat gyakoroljuk a védekezést, nekem és Sakonak is nagy segítség.”

Galéria: O. Jakócs Péter

A szponzorációs szerződés meghosszabbításáról itt írtunk:

Kapcsolódó témák: #BL | #Győri Audi ETO KC | #kézilabda | #sport |