Kereken két méter magas, a dióra allergiás, így a Gundel-palacsintáról le kell mondania, de szeret főzni, a lecsó például az egyik nagy kedvence, amit az év bármely szakában szívesen elkészít. Amellett, hogy stabil és megbízható pontja a WKW Győri ETO FC labdarúgócsapatának a kapuban, humoros és céltudatos fiatalember, aki biztos benne, hogy az édesapja az ő meccseit soha nem fogja közvetíteni. Gundel Takács Bencével beszélgettünk.

„A nagy magasság a nemzetközi mezőnyben ma már nem kuriózum, a kijöveteleknél és a kapufák felé tartó lövéseknél pedig kifejezetten előny” – mondja Gundel Takács Bence. A kiváló sportkommentátor, újságíró és műsorvezető, Gundel Takács Gábor fia nyáron a MOL-Székesfehérvártól igazolt Győrbe. Kisgyermek korától kezdve focizik, és mint meséli, családjuk életében a sport mindig is jelen volt:

„Nagyon sportcentrikus család a miénk, édesapám például kézilabdázott, édesanyám pedig kosárlabdázott. Hárman vagyunk testvérek, a nővérem, Anna, és bátyám, Gergő szintén sportoltak, alighanem így lett a sport az én életem megkerülhetetlen része is, amit egyáltalán nem bánok. Annak idején otthon, Érden, a családi ház hátsó kertjében a füvön kezdtük, később csináltunk egy pici pályát két kis kapuval és egy kosárlabdapalánkkal. Ott zajlottak az igazán nagy családi meccsek és egy-egyezések! Aztán négy-öt éves koromban már klubhoz kerültem, igazolt utánpótlás-játékos lettem.”

De ha már sport és foci, akkor miért éppen a kapus poszt? – érdeklődünk.

„Ahogy a velem egykorú fiúk többsége, természetesen én is gólokat szerettem volna rúgni, viszont ahogy elkezdett nőni a pálya mérete, egyre többször kacsintgattam a kapu irányába. A sok futás egy idő után egyre kevésbé tetszett. Egyébként apu is kapus volt, sőt a bátyám is kapusként kezdte, így az is lehet, hogy ez nálunk valami családi berögződés – jegyzi meg nevetve.

Bence pályafutása a Tabán FC-ben indult, később az MTK, majd a Puskás Akadémia játékosa lett. 2017-ben az élvonalbeli Újpest igazolta le, ahol a Magyar Kupa negyeddöntőjében rögtön egy fontos és győztes meccsen mutatkozott be. Ezután következett a MOL Fehérvár FC, most pedig a huszonkét éves játékos egyéves megállapodást írt alá az ETO-val:

„Amikor az Újpesthez mentem, rögtön két osztályt léptem fölfelé, hiszen az NB III.-ból kerültem az NB I.-be, és könnyen lehet, hogy az még korai volt. Úgy érzem, most Győrben a helyemen vagyok. Az elmúlt időszakban én is egyre tudatosabb lettem, odafigyelek az étkezésre, a megfelelő mennyiségű és minőségi alvásra is. Az edzések mellett rengeteget videózok, főként azt nézem, hogy a világ topkapusai hogyan helyezkednek bizonyos szituációkban, hogyan melegítenek be, milyen edzésmunkát végeznek” – magyarázza Bence, akinek videóelemzés közben nyelvi problémái aligha akadnak, hiszen két középfokú nyelvvizsgája is van, németből és angolból, a Testnevelési Egyetem sportszervezés szakát pedig csupán időhiány miatt szünetelteti.

Támogatják-e a szülei, hogy a sport mellett köteleződött el? – kérdezzük.

„Hogyne, és nem csupán hogy támogatnak, de ők a legnagyobb drukkereim is! Ha csak tehetik, itt vannak a győri mérkőzéseken. Azt azonban kizártnak tartom, hogy édesapám valaha is közvetítsen olyan találkozót, ahol én is pályára lépek. Ez többek között újságírói szempontból sem lenne etikus. És különben is: hogy nézne ki az egy élő adásban, amikor az egyik Gundel Takács közvetíti, hogy gólt kap a másik Gundel Takács? – teszi fel a költői kérdést nevetve.

Szigorú meccs előtti rituáléi nincsenek, pláne nem babonás, egy dolog azonban akad, amihez mindig tartja magát a találkozók kezdetét jelző sípszó előtt: „Amikor kifutok a pályára, akkor sorrendben először felső kapufa, aztán bal kapufa és végül jobb kapufa: ezeket mindig megérintem. Jó esetben a kapufák a kapusok barátai, nem árt velük jóban lenni” – avat be egy apró kulisszatitokba az ETO hálóőre.

Végül pedig nem maradhat el a kötelező kérdés arról, hogy szokták-e a mindenkori csapattársai piszkálni, zrikálni a neve és édesapja foglalkozása miatt? Erre csak annyit válaszol: „Való igaz, nincsenek kommunikációs problémáim, szokták is mondani, hogy a beszélőkémet biztosan az édesapámtól örököltem! Ha pedig annyi pénzem lenne, ahányszor már öltözőben hallottam, hogy „Bence, maradj talpon!” és „Legyen Ön is milliomos!”, valószínűleg már nem is milliomos, hanem milliárdos lennék!”