Laidouni a búcsú miatt nem boldog

MTI fradi.hu
2022.11.30. 20:17

Saját teljesítményével elégedett ugyan Aissa Laidouni, ugyanakkor csalódott amiatt, hogy csapata, a tunéziai válogatott nem jutott nyolcaddöntőbe a katari labdarúgó-világbajnokságon.

A Ferencváros középpályása a közmédiának a helyszínen nyilatkozva úgy fogalmazott a címvédő – de gyakorlatilag B sorral kezdő – franciák elleni, szerdai 1-0-s győzelmet követően, hogy nem boldog, mert “a legfontosabb a továbbjutás lett volna”.

Beszélt arról, hogy más lett volna a helyzetük, ha szombaton nyernek az ausztrálok ellen és nem pont nélkül fejezik be azt a mérkőzést.

“De hát ilyen a futball, tanulni kell abból, ami nem működött jól és tovább kell dolgozni. Annak viszont nagyon örülök, hogy részt vehettem világbajnokságon, mert ezzel egy álmom vált valóra” – folytatta.

Laidouni, aki a Ferencvárossal nyolcaddöntős az Európa-ligában, elmondta, hogy a kispadról kaptak információt a csoport másik mérkőzésének alakulásáról, arról, hogy az ausztrálok vezetéshez jutottak a dánok ellen, ami az ő kiesésüket vetítette előre.

“Számunkra viszont nagyon fontos volt, hogy nyerjünk, hogy megőrizzük az esélyünket a nyolcaddöntőbe jutásra” – hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy különleges mérkőzés volt számára a szerdai, mert Franciaországban született, a barátai ott követték a történéseket, a családja pedig jelen volt a stadionban.

Elégedett vagyok azzal, ahogy játszottam, de nem jutottunk tovább, így igazából nem foglalkozom azzal, hogy melyik volt a jobb meccsem: a dánok elleni vagy a mai” – mondta Laidouni, akit a múlt keddi, dánok elleni 0-0-s mérkőzés legjobbjának választottak.

A középpályás arról is beszélt, hogy sok üzenet jutott el hozzá a klubjából és a magyar szurkolóktól is, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a következő világbajnokságon a magyar válogatott is ott lesz, mert – mint azt megjegyezte – teljesítménye és eredményei alapján megérdemelné. A jövőjére vonatkozó érdeklődést udvariasan elhárította, egyelőre annyit árult el, hogy most egy kis pihenő következik a számára.

A D csoportból a franciák és az ausztrálok jutottak nyolcaddöntőbe, a tunéziaiak a dánokat megelőzve harmadikak lettek.

Fotó: fradi.hu