Labdarúgás

Lewandowski nem játszik a magyarok ellen

Fotó: MTI/Kovács Tamás
MTI
2021.11.14. 17:47

Pihenőt kapott a szakvezetéstől, így Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel válogatott sztárfutballistája hétfőn nem lép pályára a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn, a sorozat utolsó mérkőzésén.

A 2020-ban a világ legjobbjának választott 33 éves csatár ebben az évben 51 tétmérkőzésen 62 gólt szerzett, ezúttal azonban kihagyja az összecsapást.

A lengyel válogatott varsói sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy az eltiltott Grzegorz Krychowiak mellett Kamil Glik, az olasz Benevento futballistája sem játszik a magyarok ellen, mivel egy esetleges sárga lap miatt ki kellene hagynia a pótselejtező első mérkőzését.

Paulo Sousa, a lengyelek szövetségi kapitánya elmondta, a két csapat első és mostani összecsapása között elsősorban védekezésben fejlődött sokat válogatottja, ebből a feladatból már mindenki kiveszi a részét. A korábban Székesfehérváron dolgozó portugál tréner megjegyezte, komolyan veszik az összecsapást, szeretnének győzelmet aratni – ami a pótselejtezős kiemelés szempontjából fontos lehet -, rendkívül koncentráltnak kell lenniük annak érdekében, hogy ne kövessék el azokat a hibákat, mint a Puskás Arénában, amikor a magyarok már két góllal is vezettek, de végül 3-3-as döntetlennel ért véget a találkozó.

Sousa kiemelte: a magyar válogatott rendkívül szervezetten futballozik, de a játékosai egyénileg is képesek jó teljesítményre.

A trénert természetesen kérdezték a Magyarországon eltöltött időszakról. Mint elmondta, emlékezetes számára, amikor a fehérváriakkal bejutott az Európa-ligába, és hogy a közönség milyen hálás volt neki. Hozzátette: azóta is figyelemmel követi a magyar futballt, és úgy látja, hogy klub-, valamint válogatottszinten jelentős az előrelépés.

“Remélem, amit elértem Magyarországon, az hozzájárult ahhoz, ahol most tart a magyar futball” – mondta.

A sajtótájékoztatón részt vett Matty Cash, az Aston Villa 24 éves védője, akit nemrég honosítottak és pénteken Andorra ellen be is mutatkozott a csapatban.

A Premier League-ben edződő futballista kijelentette, fantasztikus pillanat volt a pályafutásában, amikor bemutatkozott a válogatottban és bízik benne, hogy a magyarok ellen is kap lehetőséget. Ebben egyébként néhány perccel később a szövetségi kapitány meg is erősítette. Cash kitért rá: családja is ott lesz majd a stadionban, ő pedig készült, hiszen megtanulta a lengyel himnuszt.

A lengyel-magyar vb-selejtező hétfőn 20.45 órakor kezdődik a varsói Nemzeti Stadionban, a találkozó játékvezetője a portugál Tiago Martins lesz.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #magyar válogatott |