Megszületett Eduarda Amorim kislánya

HAK Fotó: gyorietokc.hu
2023.05.14. 20:04

Eduarda Amorim – vagy ahogy mindenhol becézik – Duda brazil világklasszis és a Győri Audi ETO KC korábbi kiváló játékosa hivatalos közösségi oldalán számolt be a remek hírről: egészséges kislánynak adott életet, aki szüleitől az Idalina nevet kapta.

Amorim a győriek ikonikus játékosa volt, hiszen 2009-ben érkezett és egészen 2021-ig játszott a zöld-fehéreknél. A mindig mosolygó brazil sztárt könnyedén szívébe zárta az ETO szurkolótábora és a város is, hiszen amellett, hogy kiváló játékos, remek közösségi ember is. Ittléte alatt a magyar nyelvet is elsajátította, ezzel téve magát még inkább szimpatikussá. Olyannyira komolyan vette a magyarországi tartózkodást, hogy 2018. december 20-án letette az állampolgársági esküt is. Persze leginkább a pályán mutatott teljesítményével, teherbírásával és higgadtságával, nagyon fontos góljaival, masszív védekezésével vívta ki a győri közönség elismerését és szeretetét.

Távozásakor 10-szeres magyar bajnoknak és ötszörös BL-győztesnek mondhatta magát Duda, aki többször is hangsúlyozta, csodálatos éveket töltött Magyarországon és rengeteget köszönhet az ETO-nak, Győrnek.

Az egykori győri ikont most a magánéletében is újabb hatalmas öröm érte, hiszen a hivatalos közösségi odalán közzétettek szerint a héten életet adott kislányának, akik Idalinának neveztek el. Férjével, a mecedón Dejan Taleszkivel roppant boldogok, ami persze érthető.

„Holnap fogom megünnepelni az első anyák napját! Ezen a héten jött a világra Idalina, hogy még több szeretetet és kalandot hozzon az életünkbe! Épségben hazaértünk! Köszönöm mindenkinek az elmúlt napokban kapott üzeneteket és szeretetet!” – posztolta immár édesanyaként a klasszis kézilabdázó.

Új szerep vár tehát Edurada Amorimra, amihez sok-sok boldogságot ás örömteli pillanatokat kívánunk!

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #kézilabda |