Megújult a Kovács Margit iskola tornaterme, amely korszerű sportburkolatot kapott, ezzel régi vágya teljesült az intézménynek. A teljes beruházás összértéke bruttó 37 millió forint volt, amihez az önkormányzat is hozzájárult. A tornaterem avatóján a gyerekek az NBI-ben szereplő győri csapat játékosaival találkozhattak, és játszhattak, versenyezhettek együtt.
„Nagyon fontos a fiatalok bevonása a sportba. Polgármesterként és orvosként is azt gondolom, nem mindegy, milyen körülmények között sportolnak a gyerekek. Kosárlabdában egy jó minőségű sportburkolat például csökkenti a sérülésveszélyt. A profi sportot támogató szponzorok szerencsére úgy érzik, hogy az utánpótlásba is érdemes befektetni, hiszen aki a jövőre gondol, az a jelenben a fiatalokat támogatja. Fontos, hogy a győri támogatókban ez a szemlélet megvan. A kosárlabda a fiatalok körében rendkívül népszerű, Győrben pedig megkapják a megfelelő alapokat. Ebben a korban még nem az eredmény az elsődleges szempont, hanem az, hogy egészségesek legyenek, és fejben váljanak majd profivá az élet minden területén” – mondta dr. Dézsi Csaba András polgármester.
A Széchenyi Kosárlabda Akadémia a sportág fejlesztésén és a nevelésen kívül lényeges szempontnak tartja a város sport- és testnevelési intézményeinek modernizációját. „Nagyon fontos, hogy az utánpótlásba is vissza tudjunk forgatni forrásokat. A társasági adókedvezményt és a pályázati rendszert is próbáljuk erre felhasználni. A többlépcsős program keretein belül újult meg korábban a Tulipános Általános Iskola tornaterme, illetve épült meg egy kültéri sportpálya Adyvárosban is. Hosszú évek alatt alakult ki a jó kapcsolat az iskolákkal, népszerű lett a kosárlabda, nagyjából négyszáz gyerek sportol nálunk, és ez a létszám nőhet a következő években” – mondta Fűzy András a Széchenyi Kosárlabda Akadémia elnöke.
TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid