Mészáros Krisztofer a Győr+ Médiának is nyilatkozott a döntő után

Havassy Anna Katalin Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
2024.07.31. 22:07

Nagy Roland kollégánk már a harmadik olimpián képviseli a Győr+ Médiát. A győri olimpikon, Mészáros Krisztofer döntőjét is látta, s a kilencedik helyen végzett sportoló Rolandnak is nyilatkozott.

Mészáros Krisztofer a kilencedik helyen végzett a férfi tornászok egyéni összetett fináléjában szerdán a párizsi olimpián.

Remek eredmény ez a fiatal GYAC-os sportolótól, aki élete első olimpiáján szerepelt. A döntőt végig nagyon összeszedetten, de láthatóan jókedvűen teljesítette. Nagy Roland kollégánknak is szívesen válaszolt a kérdéseire.

Galéria: MTI/Czeglédi Zsolt

Roland korábban az olimpiai faluban beszélgetett Krisztofer edzőjével, Szűcs Róberttel, aki már a kezdetek óta egyengeti a fiatal sportoló pályafutását. Az edző akkor azt mondta, elégedett lenne, ha tanítványa a döntőben az első 10 között végezne. Roland szembesítette ezzel a 9. helyen végző tornászt:

„Láttam az interjút, és tudom, hogy miket mondott az edzőm!”kezdte mosolyogva a győri olimpikon, majd így folytatta: Úgy gondolom, hogy elégedett lehetek, egy olimpiai 9. hely az nem rossz! Úgy érzem a felkészülés alatt, és itt az olimpián is mindent megtettem. Bíztam benne, hogy az első 6 között végzek, ám a döntő mezőnyében mindenki nagyon jó tornász, úgyhogy úgy érzem, büszkék lehetünk és nagyon jó ez a 9. hely!”

A döntő utolsó gyakorlata után Krisztofert megölelte az edzője, Szűcs Róbert. Roland rákérdezett, hogy vajon mit mondhatott a mester a tanítványának:

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Azt mondta, hogy nagyon kemény voltam, mindent megtettem, és nagyon büszke rám. Viszont azt úgy hiszem elmondhatom, hogy majd oda fogok érni a dobogóra!” utalt a következő olimpiára Krisztofer, s korábban edzője is tett erre utalást. Hiszen a 22 éves győri sportoló most már belekóstolt az olimpia világába, Los Angelesre pedig tényleg beérhet…

S hogy miről beszélgetett még Mészáros Krisztofer és kollégánk Nagy Roland a minden győri számára büszkeséget hozó döntő után? Kiderül, ha meghallgatják a felvételt!
A Szűcs Róberttel készült exkluzív interjút egyenesen az olimpiai faluból itt tekinthetik meg:
Kapcsolódó témák: #olimpia | #párizs2024 | #patent |