Labdarúgás

Nem volt esély a pontszerzésre

Fotó: ETO FC Győr Facebook
Győr+
2021.09.29. 20:37

A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában hétközi mérkőzésen lépett pályára a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata. A zöld-fehérek Siófokon vendégszerepeltek, ahol a hazaiak korán vezetést szereztek, majd még az első félidőben komoly előnyre tettek szert, aminek köszönhetően be is gyűjtötték a három pontot.

A mérkőzés elejétől kezdve próbálkoztak a hazaiak feltörni a győriek védelmét.

A közeli próbálkozásoknál sikerült tisztázni, ám a 8. percben egy távoli bombával megszerezte a vezetést a Siófok. Eördögh jó huszonkét méterről lőtt, a labda a felső lécről csapódott a gólvonal mögé 1-0.

A játékrész közepén, egy szép támadás végén megduplázta előnyét a hazai gárda. Szakály A. futott el a jobb oldalon, lement egészen az alapvonalig, majd centerezésére Cipf érkezett, aki az ötösről az ETO hálójába lőtt 2-0.

A 31. percben sikerült szépítenei a zöld-fehéreknek! Vitális támadta meg Szmola kapust, harciassága után Bacsa elé került a labda, aki előbb kicselezte a menteni igyekvő hálóőrt, majd a kapuba gurított 2-1.

A 37. percben újra kétgólosra nőtt a Siófok előnye. Cipf lépett ki a védők között, majd a kifutó Fadgyas fölött a hálóba pörgetett 3-1.

Már az első félidő végén belenyúlt a meccsbe Klausz László, ugyanis két cserével próbált frissíteni csapatán.

Hiába próbálkozott a második félidő elején zárkózni az ETO, a Siófok a 64. percben újabb bombagólt szerzett. Horváth P. vezette a kapura a labdát, majd jó huszonöt méterről lőtt a jobb felső sarokba 4-1.

A 70. percben kinyílt a vendégek védelme, Czipf hozta ziccerbe Horváth Pétert, aki nagy helyzetben, Fadgyassal szemben állva a kapu fölé lőtt.

A 84. percben Lipták lőhetett volna gólt a siófoki kapu előterében. Egy felpörgő labda a védő elé került, aki átvette, majd nem sokkal a jobb kapufa mellé lőtt.

Egy perccel később Horváth P. cselezte be magát a kapu elé két védő között, lövése után Fadgyasnak kellett lábbal nagyot védenie. A rendes játékidő utolsó percében ismét Fadgyasnak kellett résen lennie. Egy labdavesztés után Horváth P. vezette rá a labdát, ám újra lábbal tudott hárítani a győri kapus.

A végén még Vitális szabálytalankodott veszélyes helyen, sárga lapot érően Nikházival szemben, ám a szabadrúgást Fadgyas magabiztosan öklözte a levegőbe, ami után a játékvezető le is fújta a mérkőzést.

BFC Siófok – WKW ETO FC Győr 4-1 (3-1)
Siófok, Városi Stadion. V.: Farkas T. (Baghy, Vörös).

BFC Siófok: Szmola – Polényi, Horváth M., Varga B., Kiss B. (Horváth P. 62’), Eördögh, Szakály A. (Krausz 85’), Szakály D. (Nikházi 62’), Varjas, Cipf (Balogh B. 78’), Elek (Tóth Z. 78’). Vezetőedző: Domján Attila.

WKW ETO FC Győr: Fadgyas – Kovács K., Bagi, Fodor, Vincze Á. (Lipták 60’), Toma, Tuboly (Berki 39’), Kanalos (Vernes 39’), Vitális Bacsa, Óvári (Tamás K. 60’). Vezetőedző: Klausz László.

Gsz.: Cipf (25’, 37’), Eördögh (8’), Horváth P. (64’) ill. Bacsa (31’).

Forrás: ETO FC Győr Facebook

Kapcsolódó témák: #labdarúság | #WKW ETO FC |