Ilyen nyugalmat még sosem tapasztaltam – szólalt meg mellettem barátom Mezőkövesd állomáson. Valóban, városi fül számára ritkán hallható csend ült a kánikulában megsárgult fűvel körbevett, szerény alföldi állomásra, ahol a tájékoztató táblák stílusa egy letűnt korszakot idéz, talán akkor is szerelték fel őket.

Az ETO menetrendjében járatosabbak számára már egyértelmű lehet, hogy meccsen voltunk, ahol 9 év után újra az NB I-ben lépett pályára az ETO Mezőkövesden (azért itt, mert a Nyíregyháza még nem tud otthon pályára lépni). A fenti mondat egyébként a meccs másnapján hangzott el, szöges ellentétben és teljesen függetlenül a mérkőzés hangulatával. A lelátóról legalábbis véleményesnek mondható bírói ítéletek (és nem a 11-esre gondolok elsősorban) mellett mégiscsak egy különleges élményben részesülhettek azok a győri drukkerek, akik ilyen messzire is eljöttek a csapatért. A pontszerzés nem jött össze, és a bajnokság ezután sem lesz könnyebb. Debrecen, Újpest, Fradi, Fehérvár – milyen régóta vártunk már arra, hogy újra ilyen ellenfelek között játsszon az ETO!

Nehéz feladat vár Borbély Balázsra, de a szurkolókra is: bízni kell mind a csapatban, mind a klubvezetésben, mind a szakmai stábban. A szándék és a lehetőség adott, a lelátó azonban a nézőké. Az ETO érezhetően pozitív jeleket ad, összhang és csapatszellem is van, így most újra eljött az idő: adjunk mi, szurkolók is pozitív jeleket, töltsük meg a stadiont úgy, ahogy a Vasas elleni mérkőzésen tettük!

Mezőkövesd egyébként valóban nyugodt, vendégszerető város – az idegenbeli mérkőzések pozitív oldala olyan települések felfedezése, ahova egyébként lehet, hogy nem jutnánk el. Utólag nézve azt mondom: szerencse, hogy a Nyíregyháza stadionja még nem készült el!