Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból cikksorozatot indítottunk, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen siker hőseit.
Palotai Károlynak csapatkapitányként kiemelkedő szerepe volt abban, hogy az ETO története során először, 1963 őszén megnyerte az élvonalbeli bajnokságot idehaza. Az olimpiai bajnok legenda futballistaként rendkívül sikeres karriert zárt, később pedig játékvezetőként is a világ egyik legjobbja lett. Sajnos immáron öt éve nincs köztünk. Egykori, még ma is élő csapattársai elképesztő tisztelettel és szeretettel beszélnek róla. Érthető, hogy nagyobbik fia, az évtizedek óta lemezlovasként tevékenykedő Palotai Zsolt is rendkívül büszke az édesapjára.
„Hatéves lehetettem, amikor először láttam édesapámat futballozni. Arra emlékszem, hogy az öcsémmel és anyukámmal lelkesen szurkoltunk neki a lelátóról. Karizmatikus játékos volt, vezéralkat, nem véletlenül lett csapatkapitány a győri klubban. Szerették és becsülték őt a klubvezetők és a játékostársak is. Rendkívül összetartó brigádot alkotott akkoriban az ETO, ennek köszönhetően nyerte meg a bajnokságot. Óriási eredmény volt mindez, hiszen vidéki klubként előtte ez a bravúr csak a Nagyváradnak sikerült” – mesélte Palotai Zsolt lapunknak.
Hozzátette, sokkal több emléke van abból az időszakból, amikor édesapja már játékvezetőként tevékenykedett. „Amikor elkezdte a bírói karrierjét, nagyon sok meccsére vele tartottunk. Rendkívül furcsa érzés volt, amikor a szurkolók kifütyülték és fújolták őt egy-egy ítélet után. Az első ilyen alkalommal az öcsém nem tudta, miként reagáljon, ezért zavarában ő is elkezdett fütyülni. Apu magas szinten focizott, ezért lett jó játékvezető. Nyilasi Tibor mesélt egyszer egy érdekes történetet vele kapcsolatban. Apukám vezette az egyik mérkőzését, amelyen nagyon nem ment a játék Nyilasinak. Állandóan ütemet tévesztett, odarúgott az ellenfélnek. Szinte minden játékvezető piros lapot adott volna neki, édesapám viszont nem így tett. Tudta, hogy Nyilasi nem azért szabálytalankodik, mert alattomos, csak egyszerűen rossz napja van, és nem találja a helyét a gyepen. Tisztában volt vele, milyen a focistalélek, hiszen játékosként az ilyen és ehhez hasonló szituációkat mind átélte. Nyilasi a pályán maradhatott, a meccs hátralévő részére feljavult, s a Fradi egyik legjobbja lett” – emlékezett vissza Palotai Zsolt.
Hogy milyen ember is volt Palotai Károly, azt jól szemlélteti az a történet, amelynek másik főszereplője szintén egy ferencvárosi kötődésű ikon, Novák Dezső.
„1964-ben édesapám is tagja volt az olimpiát nyerő magyar válogatottnak. Sajnos a döntőben nem léphetett pályára sérülése miatt. Ezért aztán nem is kapott aranyérmet, és helyette Novák Dezső emelhette magasba a serleget. Akiről később kiderült, hogy ügynökként jelentéseket írt a futballistákról. Ezután a csapattársai elfordultak tőle, s nem ültek vele közös asztalhoz sem az ebédeknél, sem pedig a vacsoráknál. Akkoriban megszokott volt, hogy a vidéki és a pesti klubok játékosai külön asztalnál étkeztek. Édesapám volt az első, aki rögtön mondta Nováknak, hogy gyere, Dezső, ülj le mellénk, egyél velünk. Egyáltalán nem neheztelt rá, sőt segített neki ebben a kényes helyzetben” – mondta Palotai Zsolt.