Párizs 2024 – Kiesett a Fucsovics, Marozsán páros

MTI Fotó: MTI/Kovács Tamás
2024.07.28. 22:14

A Fucsovics Márton, Marozsán Fábián kettős kiesett a párizsi olimpia férfi páros tenisztornájának első fordulójában, vasárnap.

 A magyarok a holland Tallon Griekspor, Wesley Koolhof duótól kaptak ki két szettben.

Egyesben mindkét magyar játékos búcsúzott a nap folyamán, kettejük közül Fucsovicsnak jutott a kevesebb pihenő, akinek mintegy két órával a Rafael Nadal elleni meccs után volt ismét jelenése. A Suzanne Lenglen Stadion árnyékában meghúzódó 11-es pályán maroknyi magyar és holland – összesen mintegy 150-200 – szurkoló követte figyelemmel a mérkőzést.

Marozsán adogatásaival kezdődött a találkozó, a hollandok brékeltek, majd 2:0-s előnybe kerültek. Fucsovics ugyan hozta saját szerváját, de Koolhof is. A hollandok összeszokottabb páros benyomását keltették, főleg a hálónál mutattak be szép megoldásokat. Bár 5:1 után Fucsovics adogatásánál sikerült ismét szépíteni, ám aztán Koolhof kiszerválta a szettet. Fucsovics az egyes után a derekára és a csuklójára panaszkodott, ez meglátszott a teljesítményén, nem tudott felpörögni.

A folytatásban sem változott a játék képe, a hollandok megint brékkel indítottak és nagy kedvvel, míg a magyarok erősen visszafogottan teniszeztek. Fucsovics egy szép tenyeressel újra hozta az adogatását, aztán Marozsán is a sajátját, de a hollandok tartották előnyüket, majd 5:
3-nál egy újabb brékkel lezárták a mérkőzést.

Eredmény:
férfi páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Tallon Griekspoor, Wesley Koolhof (holland)-Fucsovics Márton, Marozsán Fábián 6:1, 6:3

Kapcsolódó témák: #olimpia | #párizs2024 | #tenisz |