Sokat változott a világ 2003 óta. Decemberben Zágrábban világbajnoki döntőt játszott a magyar női kézilabda-válogatott, amely azóta sem tudott még csak közel hasonló sikert sem elérni.

A csoportmeccsek egyikét Rijekában Danyi Gáborral és az ETO akkori edzőjével, Róth Kálmánnal néztük, majd miután valaki lekapcsolta meccs közben a csarnok világítását, néhány sör és a norvég szurkolók társaságában egy pubban vártuk, hogy visszamehessünk a lelátóra. Gábor akkor Pécsen volt edző, és már vagy tizenöt éve tanított iskolában. Idén lesz kilenc éve, hogy Győrbe költözött, közben BL-győztes edző lett, és lehet, hogy ő vezeti ki az olimpiára a nemzeti csapatot. A koronavírus miatt most kényszerűségből otthon van, volt időnk visszatekinteni a győri éveire.

Apró dolgokon múlik néha az ember, adott esetben egy kézilabdaedző jövője. Nálad például nagyjából fél napon.

Inkább egy-két órán. A dunaújvárosi klub elnökének irodájából jöttem ki úgy, hogy majdnem megegyeztünk, náluk ülök le a kispadra. Kértem annyi gondolkodási időt, amíg hazaérek, és a családommal megbeszélem a dolgot, de csörgött a telefonom, az ETO akkori elnöke keresett, és felkínálta a másodedzői posztot. Én ezt fogadtam el. Van, hogy a tervekből semmi nem lesz, és a véletlenek alakítják az életet sokkal jobban.

Mit teszel, ha fél nappal később jön a győri telefon?

Biztos, hogy nem fogadom el az ETO ajánlatát, mert olyan ember vagyok, akinek az adott szó számít. Ennyin múlt. Kaptam egy kihívással teli lehetőséget. Ha késik a telefon, akkor most valószínűleg valamelyik NB I-es csapat kispadján ülök, és nem vagyok BL-győztes.

Ambros mellett sokáig másodedző voltál, a vezetőedzői kinevezésen sokat gondolkodtál?

Pár másodpercet, egy ilyen kihívást visszadobni bolond dolog, az nem én lettem volna. Fontos tényező, hogy dr. Bartha Csaba bízott bennem. Ambros Martín magasra tette a lécet, hiszen ha az utána következő mindenhol a csúcsra ér, akkor is csak megismétli az ő sikereit, mert annál feljebb nincs. Az elején is úgy tartottam, hogy én Danyi Gábor vagyok, saját kijelölt úttal, saját stílussal, játékkal, és egy kiváló stábbal, így próbáljuk meg a világ tetején tartani a klubot. Erősebb lett közben a hazai és az európai elit. Azt elfelejthetjük, hogy van az ETO és van a többi csapat, de ez így még érdekesebbé, izgalmasabbá teszi a mindennapokat.

Világklasszisokkal dolgoztál, dolgozol, kik voltak a legnagyobb hatással rád?

Pálinger Kati és Katrine Lunde emberi és sportszakmai szempontból is meghatározó figura volt a klubnál. Heidi Lökét említem még a mentalitása okán. Na és persze Görbicz Anita. Amit ő tud, annak a felét is nagyon sokan szeretnék tudni a kézilabdáról. Nycke Groot hagyott még mély nyomot bennem. Nagy bánatomra tavaly elment tőlünk, sok örömet szerzett volna még a győri szurkolóknak, de sokkal jobban szerettem annál, mint hogy akarata ellenére marasztaljam.

Kudarcként élted meg, hogy Groot és Yvette Broch is pályafutásuk csúcsán hagyták el Győrt?

Inkább meglepetés volt mindkét játékos besokallása és döntése. Ezt mint ember és mint edző tiszteletben tartom, mert az egészségnél nincs fontosabb. Mindenki másként reagál a testi és mentális megterhelésre, nyomásra. Valószínű, hogy a két holland játékos ezt nehezebben viselte, és Győrben érkeztek el oda, hogy „elfogytak”, és rájöttek, a kézilabda már nem meghatározó az életükben. Egy hihetetlen sikeres karrier csúcsán mondták azt, hogy elég. Egy bizonyos pontig próbáltuk őket meggyőzni, de erőltetni nem akartuk.

A tükörbe nézve mondod néha magadnak, hogy a vagány testnevelő megmutatta, Danyi Gábor Bajnokok Ligája-győztes lett?

Ha nem is tükör előtt, de szoktam ezt magamban mondogatni, azért, hogy tudjam, honnan jöttem, nem pedig azért, hogy megelégedve hátradőljek. Fontos nekem, hogy pécsi testnevelőként elértem oda, ahol most tartok, mert mertem hinni az álmomban, és tettem is érte. Emlékezni kell arra, honnan indult minden, mert ha az ember letér erről az útról, akkor kínos meglepetések érhetik. Szerencsére a pécsi régi barátaim abban megerősítenek, hogy nem sokat változtam az utóbbi években. Nem az a legnagyobb dicséret tőlük, hogy „BL-győztes edző!”, hanem, hogy „Te még mindig ugyanaz az idióta vagy!”

Kaptál egy újabb nagy lehetőséget, szövetségi kapitányként olimpiára vezetheted a válogatottat.

Klubszinten, a női mezőnyben az Audi ETO kispadja a legmagasabb szakmai nívó, csak a szövetségi kapitányi poszt hasonlítható hozzá, ha egy nemzetet képviselsz. Ezt a megtiszteltetést kaptuk meg Elek Gáborral, készültünk a selejtezőre, vártuk, de koronavírus-járvány ezt keresztülhúzta. Remélem, minél előbb visszaáll az élet a megszokott kerékvágásba, és lesz lehetőségünk, hogy a magyar válogatottat kivezessük Tokióba.

Fura páros a tiétek a kapitánytársaddal, Elek Gáborral. Két rivális klub edzője között legendás barátság van.

Az ETO és a Fradi játékosai, vezetői, de azt gondolom, a szurkolói között sincs akkora ellentét, mint ahogy ezt néhányan gondolják. Ez nem egy Lazio–Roma vagy Real–Barca, Milan–Inter gyűlölködés. Gáborral nagyon jóban vagyunk, hasonlóképpen gondolkodunk a kézilabdáról, az életről. A miénk a jó példa arra, hogy lehet valaki fradista vagy győri, ha a válogatottért kell tenni, akkor összetart, az első hívó szóra megy és segít.

Tartod magad ahhoz a korábbi kijelentésedhez, hogy egy férficsapat edzői posztján kipróbálnád magad?

Az nem lehet kérdés, hogy a női kézilabda csúcsáról csak egy férfi topklub kispadja lehet előrelépés. Amíg Győrben ilyen célokért lehet küzdeni, ilyen feltételek mellett, nem gondolom azt, hogy innen bárhova is el kellene menni. A világ legjobb helyén vagyok most.

Győr befogadott, te mennyire fogadtad a szívedbe a várost?

Majd ötven évet Pécsen éltem, nem volt könnyű a váltás, de mostanra Győr az otthonom, és azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Itt mindent megtalálok, amit Pécsen, kivéve a hegyeket, de a folyók kárpótolnak. Bekapcsolódtam a helyi sportéletbe, szeretek teniszezni például. Számos itteni barátot köszönhetek a sportnak. Nagyon jó szívvel gondolok az itt eltöltött kilenc évre.