Immáron négy évtized eltelt azóta, hogy a Rába ETO futballcsapatának játékosai Győr hőseivé váltak. A gárda látványos és közönségszórakoztató játékkal, az ikonikussá vált mesteredző, a „Mágus” becenevet kiérdemlő Verebes József irányításával bajnoki címet nyert az élvonal 1981–82-es idényében. A jubileum kapcsán lapunk cikksorozatot készít, amelyben a legendás együttes tagjai, a hozzájuk közel álló személyek és a szurkolók elevenítik fel emlékeiket.

Szeles Szabolcs, Győr alpolgármestere gyermekként sok időt töltött az ETO-stadion környékén, hiszen édesapja pályamunkásként tevékenykedett a klubnál.

„Folyamatosan arrafelé barangoltam. Nem meglepő, hogy hamar beleszerettem a közegbe, amely a Rába ETO-t körbevette. Büszke voltam és vagyok rá, hogy édesapám a klub kötelékében dolgozott. 1981-ben, nyolcévesen szurkoltam először ETO-meccsen. Volt egy számunkra fenntartott pad a lelátón, a tízes szektorban. A mérkőzések előtt és után hömpölygött a tömeg az utcán” – elevenítette fel az emlékeit Szeles Szabolcs.

Az alpolgármester hozzátette, kisgyermekként fejből tudta az ETO kezdőcsapatát.

„Mindenki a kedvencem volt a csapatból. Ha az első számú favoritomat kérdezik, akkor Burcsa Győzőt nevezem meg. Elképesztő játékintelligenciával, alázatosan és szerényen futballozott. Nagyon jóban volt az édesapámmal. Amikor Franciaországba igazolt, még képeslapot is küldött, amelyet azóta nagy becsben őrzünk” – árulta el Szeles Szabolcs.

Szenftner László, az ETO egyik törzsszurkolója a játékosokkal és Verebes József vezetőedzővel is nagyon jó kapcsolatot alakított ki.

„Büszke vagyok rá, hogy ismerhettem, ismerhetem őket, a klub történetének legnagyobb alakjait. Minden Rába ETO-mérkőzés ünnep volt számomra. A hazai meccseken rendre a lelátón tomboltam, és amikor csak tudtam, az idegenbeli összecsapásokra is elkísértem a gárdát. Ha a Videoton otthonában játszott az ETO, Győr és Székesfehérvár között egybefüggő kocsisor alakult ki, annyian utaztunk el biztatni a mieinket – mesélte Szenftner László. – Akkora hangzavar volt a hazai meccseken, hogy ha valaki hozzám szólt, csak azt láttam, mintha tátogna, nem értettem, mit mond az illető. Mámoros pillanatok voltak, amikor a gólörömök hevében idegenek ölelgették egymást a lelátón.”

Struczer Csaba kisgyermekként élte át a Rába ETO történetének legsikeresebb időszakát, amikor a klub az 1980-as években 5 szezon alatt 2 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet nyert az NB I.-ben.

„Mindig apu vitt ki a meccsre a régi ETO-stadionba. Az érkezésnél és a távozásnál erősen kellett fognia a kezem, mert óriási tömeg volt, könnyen elkeveredhettem volna. A lelátón mindig a félpályánál lévő A szektorban foglaltunk helyet. Óriási élmény volt, hogy több mint húszezer ember tombolt a stadionban. A meccsek szünetében gyakran csúszkáltam le a szektorválasztó korláton. Nem sétáltam fel, az emberek adogattak vissza a fejük fölött” – emlékezett vissza Struczer Csaba, akinek Verebes Józsefhez személyes élménye is fűződik. – Ugyanabban az utcában laktam, amelyben a Mágus, és gyakran találkoztam vele. Csókolom, Józsi bácsi! Hajrá, ETO! Így köszöntem neki.”