Egyre nagyobb a botrány Dániában, ahol a hírek szerint 2004 és 2019 között a női juniorválogatott tagjai nyilvános mérlegelésen estek át, az eredményeket kiírták, s ez többeket annyira megszégyenített, hogy elgondolkodtak azon, felhagynak a kézilabdával. – írja a nemzetisport.hu.
A Jyllands-Posten értesülései szerint 15 éven keresztül nyilvános mérlegelésen estek át a női ifjúsági kézilabda-válogatott játékosai, s a történtekről 15 egykori vagy jelenlegi játékos vallott. Bár nem mindenki vállalta nevét, de többek között a Győri Audi ETO KC kapusa, Sandra Toft, vagy éppen a junior Eb-győztes, felnőtt vb-bronzérmes Kathrine Heindahl és Louise Burgaard is beszélt a történtekről.
A lap azt írta, két meg nem nevezett kézilabdázó is súlyos étkezési zavarban szenvedett a Dán Kézilabda-szövetség (DHF) követelményrendszere miatt.
Az Odense balátlövője, Mie Höjlund is az érintettek között volt, s mint mondta, a nyilvános kritika miatt majdnem abbahagyta a kézilabdát.
„Fiatal koromban sokszor fontolgattam, hogy abbahagyom, de nem volt hozzá bátorságom” – mondta a 25 éves játékos, akit – több társához hasonlóan – három erőnléti edzővel hívtak elbeszélgetésre, ahol kiértékelték az eredményeket.
„Gyakran volt az az érzésem, hogy az a céljuk, hogy megfeleljünk egy bizonyos testideálnak, ezért a játékosok sokszor arra figyeltek, hogy minél kevesebb súlyt nyomjanak” – tette hozzá Höjlund, aki szerint a dán kézilabda emiatt számos tehetségét elveszítette. „A pályán túlzottan a fizikai adottságokra, semmint a technikai képességekre helyezték a fókuszt. A felnőttválogatottban viszont már sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a pályán nyújtott teljesítmény” – húzta alá az Odense játékosa.
A lapnak beszélt a Győri Audi ETO KC 33 éves kapusa, Sandra Toft is, aki 2006 és 2008 között játszott az ifjúsági-válogatottban, s úgy emlékezett vissza, hogy az akkori mérlegelések negatív hatással voltak rá.
„Emlékszem, hogy fájt a hasam, amikor mérlegre kellett állnom. Nagyon jó, hogy változtattak, mert egyértelmű, hogy ennek nem szabad így lennie” – idézi a daniasport.hu a Győr kapusát, aki örül, hogy az eset napvilágra került.
A lap idézte a 2019-ben visszavonult Louise Lyksborgot is, aki felidézte, a mérlegelések után a játékosok súlyát felírták egy cetlire, s kiakasztották a falra, hogy a többi játékos is lássa.
A Jyllands-Posten megkereste a Dán Kézilabda-szövetséget is, melynek sportigazgatója, Morten Henriksen hangsúlyozta: „a DHF hibát követett el”. Ugyanakkor 2019-ben szakítottak a gyakorlattal, miután a dán úszóknál és női labdarúgóknál hasonló botrány robbant ki.
„A fogyás bizonyos szempontból pozitív, bizonyos szempontból negatív. Szakértőkkel közösen felmértük, hogy a mérlegelés továbbra is észszerű, ha az megfelelő körülmények között történik” – utalt rá Henriksen, hogy a játékosokat továbbra is mérlegelik, de már zárt ajtók mögött, nem nyilvánosan.
Forrás: nemzetisport.hu
Fotó: Depositphotos.com